“Szerettem a napos oldalon járni” (278). Szomorkás irónia, ami bölcs élettapasztalatot rejt: “derűs érdeklődéssel röpködtem a dolgok felett” (33), “teleköpködte a rétet aforizmákkal és Koch-bacilusokkal” (122). De azért bevallja: indokolatlan derűm… (332) Karácsony Benő regényeiben feltűnő a város-falu kettőssége, a nosztalgia, a boldogságkeresés: “A boldogsághoz való tehetség a legtöbb emberben megvan, de elpuskázzák a dolgukat azzal, hogy nagy feladatokat akarnak megoldani, nagy zsákokat akarnak megemelni. Zsákokat, amikben legtöbbször haszontalan kövek vannak” (344). Halványan ott van a székely humorból emelt filozófia: “A nap másfelől süti a problémát” (35); “nem szereti a humoros könyveket, mert nincs érzéke a humor iránt… És miért nem gyógyíttatja magát?” (41), “A legutóbbi népszámlálásnál kitűnt, hogy angyalok már nemigen fordulnak elő közöttünk” (46), “A humor iránt nem volt érzéke, akárcsak néhány heptikás léleknek és városi pléhpofának, akiket szociális problémáik és székszorulásuk állandóan akadályoz abban, hogy elmosolyogják magukat” (71). Az irónia végigfut mindenen: Fedőcserép- és Alagcsőművek (7), “nem tulajdonított fontosságot a körülöttünk bugyborékoló világnézeti toroköblögetésnek” (215). Feltűnőek az állati metaforák: röfögött valamit, mancsomat alaposan rátettem a képére (15), öreg róka (37), a rozmárhoz csatlakozott (37), olyanok vagyunk, mint a kutyák (124), az ember kétlábú, felejtő állat (126), “A fürj… csevegni kezdett” (191), “És bennünk fuvolázott, hápogott és vidáman krúgatott a megtérő madarak életkedve” (361), Dukics volt, a rozmár (163), az ember tréfás kis bogár (197), mintha osztrigák volnánk (225), mókus alakú ember (249). elmaradtam a rohanó, csikorgó falkától (315), nagy tömegek még a tengeri szivacs életét élik (339). Az állatok nyelvén és jogán szól: : “A ló szebb, mint az ember, a madár bájosabb, a macska kecsesebb, a kutya hűbb, a kígyó kitartóbb, az oroszlán bátrabb és a termesz okosabb. Mivel vesztegettük meg a természetet, hogy nekünk adta mégis a legveszedelmesebb fegyvert, az aljasságot, amely lehetővé teszi, hogy a többi állat fölé emelkedjünk?” (88), “Maga az állatok nyelvén beszél hozzám” (184).

Nyelvi sajátosságai: ikonikus vonzás: “öleltek, öltek vegyesen” (43), régies szerkezet: “Csak ne ütötte légyen meg magát az öreg” (61), névmágia: “olyan péteres külsőm van” (165). Karácsonynál mint Tamásinál: Taplót dugott a fülembe (325) és Gulaynál is: heprecsóré (326). Nyelvi probléma: “Milyen tökéletlen a nyelv” (204). Nyelvjárás: El kéne nézzél (132), odanyivadtam (133), csebres mócok, pocegerek (150), felterítettem az asztalt (161), küsded (172), írdogálnak (345).

A mikrovilágtól a makrovilágig: “Az országúton tértem vissza a szekerekkel. Répát vittek a földekről. Az erdőőr házának zsúpfedelébe fészket fúrt magának egy verébpár. A jérce hirtelen kirepült a lyukból, és a fejem fölött elkapott valami elkésett bogarat. A kis rovar a veréb gyomrán át megváltotta átszállójegyét az anyaföldbe. Egy fél óra múlva már szürke trágyacsöpp lesz az őszi szántáson.” (140) – “Az volt az álláspontja, hogy szoros életközösségben élünk bizonyos növényekkel és állatokkal, egymásra vagyunk utalva kölcsönösen, és egyszerre fogunk kipusztulni” (194). Világnézet: “Az életünk tervszerű véletlenek sorozata” (16), “Az élettel valami titkos célja lehet a természetnek” (353), “Eszméink, akaratunk éppúgy nem fogják tökéletesebbé tenni a világot, mint ahogy a megelőző millió nemzedék sem tette azzá a jelent” (354), “Örömre és egyszerűségre születtünk… A földön, gondoltam, valószínűleg mindenki számára van egy keskeny gyalogösvény, amely az örömök és a megnyugvás eldugott forrásához vezet.” (361) (Helikon, 1982. 364 oldal: Készült 40.000 példányban! Ehhez a kötethez egy könyvtár selejtezésekor jutottam!)

 

Itt hozzászólhat!