Olvasom esztéta kollégámat: “a kultúra inkább közös cselekvések, átiratok, kommentárok, para-, meta-, intertextuális montázsok, másolatok, nyomatok alkalmi együttállása-e, vagy zárt, elkülönült dokumentumok, művek nagy hagyománya, gyűjteménye – vagy legalábbis mindkettő”? Szerintem mindkettő. A “magas kultúra demokratizálása volt a modern nacionalizmus alapja, tehát a modern társadalom egységes kulturális tudáskészletet ígért, terjesztett, követelt”. Ezer sebből vérzik ez a mondat: modern nacionalizmus? modern társadalom egységes kultúrája? Nem a szocializmus volt az? Ígért? Követelt?  A “magaskultúra már alig játszik szerepet” Egyetértek. Talán ebben is: “a történetiség egy pastiche [?] a folyamatos jelen likvid, instabil metamorfózisában”. Van megoldás? Talán ez: A “széttartó politikai, etnikai identitások, orientációs horizontok, eltérő gyakorlatok között a szó szoros értelmében vett kulturális tér teremtheti meg az integráció élményvalóságát”.  Ez még tetszik is: “a kulturális örökség… nem a miénk, s egyetlen nemzedéknek sincs joga, hogy megszüntesse azt”. (György Péter: A könyvtár – a fehér kocka, in: Tér(v)iszonyok és térkép(zet)ek. Szerk.: Bíró Csilla, Visy Beatrix. OSZK, Gondolat, 2014. 123–129.)

Itt hozzászólhat!