Latin szerenád

Azt mondja valaki, itt túl komoly vagyok. Ma is volt néhány komoly gondolatom, meg akartam írni. (Majd holnap.) S akkor megszólalt a rádióban a Neoton Família, emlékeztetett, örömmel töltött el, nem tudtam ellenállni, most is dúdolom. „Parti homokban fekszünk, / Végig simít a szél / És az árnyékunk egyszer csak összeér. / Lassan hátrál a tenger, / Csendre inti vizét; / Szomjas bőrödön érzem a só ízét. / Várj, ne ronts el semmit, kérlek, / Várj, ez a mi éjszakánk! / Az örök film rólunk pereg, / Csak másként játszanánk. / Várj, ne ronts el semmit kérlek, / Várj, élvezd az éjszakát! / A távolban értünk is szól a latin szerenád. / Engedj szívedhez engem, / Szeress úgy, ahogy én! / S újra rajzolja arcunk a szenvedélyt.” (Szöveg, dallam: Hatvani Emese, Jakab György, Pásztor László.) Az örök film rólunk pereg. De jó!