A félelem az ember alapérzelme. Hankiss Elemér civilizációelméleti “vázlatának” alapgondolata: az ember úgy él, mintha állandó veszélyben, idegen világban lenne, “szuperszorongó lény”. Luria Nobel-díjas biológus szerint: az embert “az evolúció… tudattal ruházta fel, s ezáltal kiszolgáltatta az elkerülhetetlen haláltól való rettegésnek, a természetes kiválasztódás folyamán az emberi tudatban előhívhatott egy ezt ellensúlyozó védelmi mechanizmust. Mintha az evolúció az emberi agyba egy olyan alapprogramot írt volna bele, amely az ember számára az optimizmus legbelsőbb forrásait nyitja meg: a művészeteket, a gyönyört, a reményt, a bajtársiasságot, a szellem önbizalmát és azt nemes gőgöt, amellyel belelovallja magát ebbe a példa nélkül álló emberi kalandba.” (420-421). – A félelemre alapozott világ: küzdelem az idővel, halállal – elpusztult civilizációk (Toynbee) rémképe – szimbolikus tevékenységek a félelem ellen (mítosz, hiedelem, vallás) – a kultúra az ember második természete (Berger), egyfajta védőpajzs – a Paradicsom (Édenkert) vágya – a játék, a zene a szabadságot adja stb… – A mai ember már saját maga vált szenvedéseinek legfőbb forrásává (Freud). A bennünket körülvevő veszélyek kapcsán eszembe jutott: Csoda, hogy az ember gyereke megéri a 18 éves kort… – Lenyűgöző olvasmány, nagyon laza esszék sorozata, amiben benne van minden, ami egy modern, válaszokat kereső értelmiségi számára szóba jöhet, mégis hiányolom belőle az erős logikát, a célra tartást, hogy hogyan is kapcsolódnak össze a részek, hogy honnan is akar hová eljutni (ahogy hallgatóimnak mindig tanítom). Rokonszenves benne a számos idézet, logikai kitérő, sőt labirintus, az, hogy gondolatait hallgatóival együtt vitatta meg. De a kohézió hiányzik… (Hankiss Elemér: Az emberi kaland. Egy civilizációelmélet vázlata. 5. bőv. kiadás, Helikon, Bp. 2014. 497 old.)

Itt hozzászólhat!