A gyermek az apa teremtése… A fiára büszke, de fiát elengedni nem tudó, sőt uralni akaró apa és az önálló életet élni akaró fiú párharca; mely tudományos nézeteikre is kiterjed. Mindkettő becsvágya, büszkesége oly erős, hogy kapcsolatuk megszakad: „a maga vérébe gázoló magyar” (334). Bár a büszkeség, a harag, a düh mélyén azért pislákol még valami. (S tudjuk, ha az életben nem is, de a marosvásárhelyi sírban közösen nyugszanak – egy almafa alatt.) A háttérben végigvonul az „új világ, a terek végtelen sorozatának megteremtése”, sőt felbukkan a máig nem kellően értelmezett „üdvtan” is. (Bár vannak Bolyai kéziratfejtések, kiadások, zseninek is tartjuk Bolyai Jánost, de jól érzem-e, hogy Bolyait valamiért mégsem értjük, nem ismerjük?) Németh László stílusa rendkívül intellektuális. Van pl. lépcsőzetes mondata: „De ha olyasmi kerül elém, tudományunkba vágó, amiről azt gondolom, hogy annak a szép elmének, a veremben, ahová maga süllyesztette magát, mécsül szolgálhat…” (339) A lépcsőzetes mondat annyira ugrálós, hogy mondhatatlanná és érthetetlenné válik: „Te is mulattál nőkkel, akiket, bár jussát elvennéd, az öcsédnek feleségül, fölteszem, nem kívánnál!” (322) „Hanem a gyűlölet, mely maszkaként használja, s egy farizeust is kíváncsivá tenne, hogy mennyire tudja, mígy ezeket mondja, magát becsapni.” (321) Az „egyszerű” (ha talán nem is együgyű Rózának ezt mondja János: „Amint arról sem tehetek, ha egy férfi életre szóló ajánlata az ép lelkű nőben mélyebb húrt érint, mint a vénember, ha mindjárt grófnék közt gyakorlott, pákosztos jó akarata.” (322) És ezt az „egyszerű” Róza rögtön érti, mert válaszol rá. Én nem értem. Szép, szép, de meg kell állni, hogy megértsük: „De kettejük hálátlansága – ha másban nem, ebben sikerült párba állt.” (319) Vagy ez: „A fölébresztett önérzet nőtt olyan gyorsan, hogy a dicséret súlya nem nőhetett vele.” (303) Németh Lászlónak számos mondata van, mely többszöri olvasás után sem érthető. A lépcsők megvannak, dallama van, szép is, de nem értem. Ideírok egyet: „Hogy akiben én Isten mását bámultam, mint etetett-itatott szórakoztató járt abban a gőgös társaságban, mely az emberek verítékéből volt felhők fölött élt, s a Goethe hercegének képzelte magát, ha a náluk ezerszer különbnek egy nyájas szót vagy adóslevele alá egy aláírást odavetett.” (294) Vajon korunk nem kedvez ezeknek a mondatoknak, mi változtunk, a nyelv változott, vagy ezek 1961-ben is ennyire bonyolult, nehéz, alig olvasható, és szerintem kimondhatatlan mondatok voltak? Tényleg: miért nem játsszák ma Németh drámáit (Mai magyar drámák. Vál. Gálos Tibor. Szépirodalmi, Bp., 1973.)
Itt hozzászólhat!
