Magyarország legszebb, csaknem leghosszabb barlangi túráját Aggtelektől Jósvafőig ötször jártam végig. Először Jakucs László professzorral, aki ezt követően atyai jóbarátom lett. Kétszer Lieber Tamással, a dorogi barlangkutatók vezetőjével. Egyszer Salamon Gáborral, az Aggteleki Nemzeti Park korábbi igazgatójával, és ma Székely Kingával, a barlang egyik legjelesebb kutatójával. Tegnap Jósvafőn egy tornácos házban köszöntöttük Salamon Gábort 60. születésnapján. Ma reggel pedig Székely Kinga vezette kis csapatunkat. Tudta, hogy a barlangnevek egyik kutatója vagyok, a túra során folyamatosan kitért a nevekre és a graffitikre. Kezdetben mitológiai neveket adtak (Styx, Acheron), majd természeti jelenségek neveit, 1950-ben viszont kiadtak egy sillabuszt, hogy a túravezetők mit mondhatnak, és mit nem. Egy palóc barlangi vezető elszólta magát: Ez itt a Szauszék, amiről ma szaó sem lehet. A nevek egyébként (sokszor zoo- vagy antropomorf) hasonlatként születnek: “olyan, mint egy oltár” > Oltár. Én is elneveztem ma egy névtelen cseppkövet: Ablakban száradó asztalterítők. A Búbos kemence cseppkőről megjegyezte egyszer a barlangi vezető: Aki süt benne kenyeret, azt feleségül veszi. Egy alföldi lány megfelelt: Aki begyújt, annak süt kenyeret. Férj-feleség lettek. – Árnyak, árnyékok, államfők (konkrétan háromról tudunk), pannonhalmi diákok emléke (mindig ég egy mécses), írók, színészek, és emberek az őskortól napjainkig: Baradla. Búcsúzásnál Székely Kinga fölvetette, hogy szeretne létrehozni egy Jakucs László-emlékházat Jósvafőn, az épület is meglenne, de fél, hogy nem sikerül. Én támogatom…

Itt hozzászólhat!