Összekeveredtek kicsit az irataim: pincébe le és föl, most például egykori naplóim kerültek elő. Sok mindenre emlékszem a múltamból, de némely esetet átfestettem. Most, a naplókat olvasva megdöbbenek: nem is egészen úgy volt. Néhány történet, hosszú történet fölmelegíti a szívemet. Mintha most élném. Néhány név és történet pedig végleg a feledés homályába veszett, holott egykor fontos volt, följegyeztem, de ma már nem tudom, hogy miért. – Marika nővérem elhozta nekem Apám naplóit. Ezek tömör följegyzések családunk életéből. Mari azt mondta, nehezen tudta olvasni, mert fájt neki Apu néhány – egyébként tényszerű – bejegyzése vele kapcsolatban. (Elmondhatom itt? Nem mondom el.) Belenéztem. Egy bejegyzés: “Géza ma nem aludt itthon. Beszéltem vele.” Emlékszem az esetre. Már egyetemista voltam, felnőtt, miért ne aludhattam volna máshol. De Apu erre figyelt. Bántotta. Fájt neki. És most meg nekem fáj. Karácsonykor jártak nálam nővéreim, akkor kerültek hozzám Apám naplói. Itt vannak egy karnyújtásnyira. És nem tudok beléjük nézni… Talán az én naplóimnak is ez lesz a sorsuk. Talán érdemes lenne most abbahagyni.

Itt hozzászólhat!