A jelen ablaka

Lineáris és dimenzionális időrend: „A jelenről alkotott élménybe bejátszó emlékezések és elvárások az időt térfogattal, szélességgel, mélységgel és kiterjedéssel látják el.” (22) – Technológiák, kockázat-társadalom: „az egész társadalom egy gondoskodó és gonddal teli perspektívába sodródik” (73); megtörténhet, hogy „a múlt bűneinek következményei jönnek szembe a jövőben” (76) – Élménytársdalom: egy egész iparág biztosítja, hogy az emberek halálra ne unják magukat (31) – „az élményepizódok időegységenként száma növekszik” (116) –  „a vasút 19. századi megjelenésével történt meg az áttörés az óraidők koordinációja felé” (85) – „Az egyidejűségnek a valós idejű kommunikációban történő előállítása mára a modern világ alapvető jellegzetességévé vált… a közeli és a távoli észlelés mesterségesen kiszélesített horizontján összeolvad” (94) – „Aki bárhol gyorsan ott van, az sehol nincsen. Ausztrál bennszülöttekről jegyezték fel etnológusok, hogy egy hosszabb gyalogút végén néhány órára leültek, mielőtt elérték volna céljukat, hogy a léleknek legyen ideje a megérkezésre” (120) – „A média gerjesztette ingerek felülkerekednek a pszichikai immunrendszeren, és fásultságot vagy hisztériát okoznak” (122) – „három másodpercig tart az az időszakasz, amit a tudat minden esetben jelenként von össze” (131) – „Minden, amit észlelünk, valamilyen csekély mértékben késésben van.” (185) – (a termodinamika második főtétele) „a valószínűtlen, azaz nagymértékben strukturált állapotok a valószínű, azaz strukturálatlan, egyforma állapotok felé törekednek” (135) – „nem fog soká váratni magára, hogy az evolúciót is felgyorsítsuk” (146) – „a jövőbeli kultúrharcok frontvonala a nyugati ipari államokban a digitális kapitalizmus gyorsítói és a gyorsítás mérséklői között fog húzódni” (173) – „a jelen ablaka”, „Az időtudat ideiglenes eltűnése az odaadás pillanata” (220) – „a tudattalanban minden ember meg van győződve saját halhatatlanságáról” (226) – „az emberek azért pusztulnak el, mert nem képesek a kezdetet a véghez kapcsolni” (235) – „nemcsak én tűnök el a világból, hanem az egész világ eltűnik, mert az az én világom volt, és nem létezik más világ. A nemlét e szakadékától riad vissza az ember (237). (Rüdiger Safranski: Idő. Amit velünk tesz és amivé mi tesszük. Typotex, 2017. 254 old.)