A “mondás” sokféle szövegtípusban (műfajban) megjelenő egyetemes jelenség, amelynek van kognitív és van kommunikatív vonatkozása. Mi a mondás? Rövid (egy mondatnyi szöveg), általánosról szóló kijelentés;  morálisan értékelt jelenség, ontológiailag pozitív értékítélet (megvalósulása esetleg ellenkező előjellel); elemi konceptuális készség, ősi (társadalmi alapú) késztetés hozza létre; hagyományozódásának titka az ismételhetőség, megerősítés (örömszerző funkció). Az ősi mondás: a mindennapi tudás fontos része – a modern aforizma: reflexió, az értelmezés kényszere (51). Rokonságában olyan jelenségek vannak, mint: közhely, sztereotípia, maxima, gnóma. aforizma, közmondás, szentencia. A kulturális evolúció alapja a szöveghagyományozódás. “Egyedülálló és ragyogó lehetősége volt nélkülözhetetlen információk megőrzésének és továbbításának” (46). Valamit a jelentéstulajdonításról. “Sohasem tudjuk, hogy ki az, akivel hálunk” (Valery). Csak látszólag egyértelmű maxima. Egyszerű, zárt tagadás, többféleképpen értelmezhető: nem ismerni a másik gondolatait rólunk, nem ismerni a másik gondolatait általában, nem ismerni a másikban működő szenvedélyeket, azok okát, nem ismerni a másikban működő félelmeket. Vagy elfogadjuk a maximát közhelyként, és észre sem vesszük, hogy mennyire bizonytalan a jelentés, vagy vállalkozunk a rejtett jelentések feltárására. (74) “Az, amit mondunk = expressis verbis kifejtünk, nem foglalja magában mindazt, amit egyúttal közlünk, illetve azt, amit a közléssel elérni vélünk (= cselekszünk), túlmutat azon, amit közlünk.” (83) (Kocsány Piroska: Szöveg, szövegtípus, jelentés: a mondás mint szövegtípus. Akadémiai, Bp. 2002. 147 old.)

Itt hozzászólhat!