Van ez a vicc: Ezt nem gondoltam volna. Egy bácsit elvisz egy pilóta repülni, majd különböző manővereket végez, a bácsi ijedezik. A végén a pilóta megkérdezi, hogy hogy tetszett. A bácsi: Először behugyáltam, másodjára bekakáltam, de nem gondoltam volna, hogy ez mind a nyakamban ömlik! – Sok mindent én sem gondoltam. Hogy mi leszek. Nem volt életre szóló tervem. Amikor már valahogy beálltam egy irányba, nem gondoltam, hogy folyamatosan váltani fogok. Ha nem irodalom, akkor nyelvészet, ha nem nyelvészet, akkor irodalom. Ha nem néprajz, akkor nyelvészet, ha nem nyelvészet, akkor néprajz. Ha nem trendi a nyelvművelés, akkor legyen nyelvművelés, sőt nyelvstratégia, ha az sem kell, végig ott az antropológiai nyelvészet… És lett vasútnéprajz, nyelvi és jelhagyó ösztön, antroposzemiotika, szövegantropológia, és még sok egyéb. Ha nem nyelvtörténet, akkor leíró nyelvészet, ha nem leíró, akkor igenis nyelvtörténet. Ha nem magyar, akkor általános, ha nem általános, akkor persze magyar. Hogy könyvek, hogy könyvsorozatok. Hogy nyelvújítás. Hogy közösségeket hozok létre. Hogy szeretnék „szépet” írni, írok is, majd nem írok, majd újra írok, új célt látok benne. Hogy ennyire kilépek Magyarországról, és egyszercsak kicsiny lesz a Föld. Hogy ennyire megszeretek mindent. Hogy továbbra is Magyarországért rajongok, ha belegondolok, el se hagytam a szülőhelyemet a Rákos vidékét, miközben már minden földrészen otthon lehetek. Ja, hogy mindez majd egyszer visszahull a nyakamba? Nem baj, mert akkor is megvolt.

Itt hozzászólhat!

Megosztás