Azt mondják rám, akik ismernek: változtam. Akik pedig csak mostanában ismertek meg azt, hogy: kiegyensúlyozott vagyok. Mások is tettek érte, de én is. Ma kezdődik a 38. diákrádiós tábor, amelynek egyik kezdeményezője voltam 1982-ben. Mindig ott voltam, most először már nem. Sejtettem, hogy egyszer véget ér, amit életem nagyon fontos részének tekintettem. Lassan, tudatosan vonultam háttérbe. Tavaly láttam, hogy azoknak az értékeknek, amelyeket fontosnak tartok, már híre-hamva sincs. Már nem hiányzik. Tudni kell elválni. Akarni kell változni. – Mennyi szerencsében részeltettek, akik adtak, ám azok is, akik elvettek valamit tőlem. Akik akadályoztak, vagy elvettek valamit, azok megajándékoztak az öntevékenység, a szabadság örömével (egészen konkrétan: filozófiával, Ázsiával, a majákkal, a mindennapok örömével). Igazából így tudtam kiteljesedni. Nem rabolt, nem szipkázott el az adminisztráció, a szervezet, a bürokrácia, az értekezlet, a protokoll, a “ködevés”, amit mindig utáltam. Másként: nem kellett a kelleténél többször nyakkendőt hordanom. Ehelyett mindig alkothattam a saját magam örömére. Köszönet érte mindenkinek, főleg azoknak, akik jól megfontolt szándékkal megfúrták egyes elképzeléseimet. Eleinte haragudtam rájuk, ma már nem. Íme az eredmény: megváltoztam, béke van a szívemben, amit senki nem tud elvenni.

Itt hozzászólhat!