“Te most könnyezel. Bánat borult a boldogságra. / Fáj egy kicsit a szíved? Látod, ez a szerelem ára. / Fátyolos a szemed, pára futja el. Könnybelábad, látom én. / Valami kellemetlen eset percek óta lever. / Szólj nekem, ha bánat ér. / Beszélj! Beszélj! Beszélj! Beszélj! / Beszélj! Beszélj! Beszélj! // Szemeden bánat könnye pereg, s legördül hirtelen, / Mint a hulló csillagok. Ne félj, én itt maradok / Veled, megfogom a kezed. / Hát felejtsd el a bánatod! … // Tudom én, hogy mit érzel, kicsit bánt a szó, a csend a jó. / A csóknál ne sírjál, mert minden könnycsepp nekem fáj!” (Domján Edit énekel, szöveg: Tomsits Rudolf, Vass Valéria). Első táborainkban sokszor lejátszottuk a Domján Edit-rádiófelvételéből, könyörgő-suttogó-kérlelő hangjából komponált rádiójátékot (Marsall László hangjátékát), amelynek kommunikációját a zseniális és tragikus sorsú nyelvész, Antal László értelmezi, akár egy nyelvészeti előadásnak is felfogható (ez lehet az egyetlen rádiófelvétele). Antal László utolsó mondata: „Ha a szó magasabb értelmében vett nyelv az ember kizárólagos tulajdona, s lát­hatóan az, akkor aligha kérhetünk többet, emberibbet egymástól, mint azt, hogy be­szélj!” (Beszélj! Marsall László hangjátéka. Km.: Domján Edit hangfelvételről, dr. Antal László nyelvész és Csíkos Gábor. Dramaturg: Lóránd Lajos. Rendező: Marsall László (1974). A rendező asszisztense Hámor János volt, aki az én rádióműsoromat is rendezte az első években… Sajnos elhalványult a régi táborok és közösségek emléke, elhamvad a szó, mint a tábortűz, már alig noszogatja egyik ember a másikát, hogy: Beszélj! Hiába szólongatom én is a hangjáték szereplőit (Beszélj!), már nem válaszolnak. Mindannyiukra nagy szeretettel emlékezem, Ezért kell mondani azoknak, akiknek még mondható, hogy: Beszélj!
Itt hozzászólhat!