Összezárva egy hatfős fülkében Szombathelytől Budapestig egy Grácban dolgozó, farmerruhás nővel: “Nem ide szól a jegyem, mert a határon átszámozták a kocsikat, de nem ülök át sehová, engem nem érdekel. Ez a mocsok MÁV, ez a szemét ország, úgy kellene főbelőni a miniszterelnököt, mint Ceausescut..”. – Vajon mit tehet ilyenkor az ember? Hiszen még ma is műsort vezet az a remek médiaszakember, aki hasonlókat mondott egykor a médiában. Ugyanő volt, aki Svájcig elutazott, hogy tudassa  Anett Pötzsch műkorcsolyázónővel, hogy neve magyarul azt jelenti: pöcs. Akkor még felháborodott a magyar sajtó normális része.  A hebegő műsorvezető azóta is műsort vezet, most Soros édesanyjával kapcsolatos rendkívül gusztustalan megjegyzéseiről híresült el…  Előveszem a heti irodalmi lapot, ahol az szerepel, hogy “Annyira nem rossz a helyzet, hogy ne lenne fizikai erőszak nélküli kiút…” A lapban folyamatosan lebegtetik a “fizikai erőszakot”. Az egykorvolt remek publicista “alcsuti emberről” cikkez. Pedig én egykor ugyanebben a lapban arról olvastam, hogy a kirekesztés, a terror, a fasizmus (sőt Auschwitz) szavakkal kezdődik, s az efféle jelzős szerkezet a személyiség semmibe vétele. Ha ezek a minták, akkor mit várok el a grácimagyar farmerruhás nőtől? – A hatfős kupéban négyen mélyen hallgatunk, szégyelljük magunkat. A farmerruhás nő Pestig osztja az észt, hogy odakinn nagyon jó, hogy ott minden migráns tisztességes, és hogy Magyarországon nem lehet élni, a MÁV meg mindig késik. A szembenülő  hölgy helyesel: “Igen, én is így gondolom.” Mélyen egy könyvbe temetkezem. A vonat hajszálpontosan érkezik a Keletibe. Otthon megmérem a vérnyomásomat. Magas. Ma még nem öltek meg.

Itt hozzászólhat!