Biomorfizmus

Az antropomorfizmus az emberhez való hasonlítást jelenti. Mivel „emberből vagyunk”, magunkból indulunk ki, ezért mondjuk: a hegy lába, a korsó szája. Mi emberek az állatvilág része vagyunk, ezért a zoomorfizmus lenne helyes (állítja Szilágyi N. Sándor). Vagyis: nem ember-, hanem állatalakúság. Van benne valami, persze azért nem hiába, és nem optikai tévedésből mondjuk: emberkerülő (nem állatkerülő), emberfölötti (nem állatfölötti), embertelen (nem állattalan). Amikor az élőlények világának humanizálása (emancipációja) kerül szóba, akkor fölvetem a biomorfizmus (élővilághoz hasonlító) kifejezés létét. Szép példa erre számomra Karácsony Benő prózája, amelyben mintha „kommunikálnának” (ha nem is beszélnének) a növények, állatok. (Majd tartok erről egy előadást novemberben, Váradon.) A biomorfizmus szó még nincs szótározva, de azért találtam rá adatot, főleg az építészettörténetben. Azt írják, hogy az építészet a 20. századig követte a növényi, állati és emberi formákat (biomorfizmus), majd jött a bolond 20. század minden természetes, normális törvény felrúgásával, s így ezt is eltörölte. Az organikus építészet szeretné visszahozni a biomorfizmust, amelynek szoros kapcsolata van az animizmussal (emberi alakban elképzelt szellemben, lélekben való hit). Itt is azt találom: vissza a gyökerekhez, vissza a kipróbált gyakorlathoz. Organikus építészet, költészet, irodalom, és persze: tudomány. Ennek is vannak nyomai, de még egy kicsit késésben van.