Világszerte ismert nyelvész volt, végigtanította fél Európát, tanszéke volt sok országban. Idős korában visszatért Magyarországra. Sokszor találkoztunk, beszélgettünk, tanácsokat adott, vázlatokat is írt nekem, hogy mit hogyan kellene kifejteni. Szerettem vele beszélgetni. Egyszer járt nálunk a feleségével, a kertben grilleztünk. Ha náluk voltam, ő teázott, nekem egy sört bontott. Egy ilyen alkalommal, kicsit talán elkeseredett lehettem, annyit mondtam, hogy a mi munkánknak nincs semmi értelme, nincs eredménye, a világ lefelé tart, szétesik, mi pedig itt részletkérdésekkel bíbelődünk, meglehetősen absztrakt, a hétköznapi ember számára érthetetlen és ezért értelmetlen szinten. Ellenkezést, ellenérvet vártam tőle. Ő rám nézett, és azt mondta: Persze, hogy nincs semmi értelme. Azután folytattuk nyelvészeti eszmecserénket. Sokszor eszembe jut ez a “nincs értelme”. Ő már nincs köztünk, én pedig folyamatosan írok, előadok. Csak néhány éve ment el, senki nem beszél róla, alig idézik. Pedig végigtanította a világot, Magyarország összes bölcsészkarára meghívták. Nincs értelme. “Húzd, de mégse, – hagyj békét a húrnak…”

Itt hozzászólhat!