Tanulságos statisztikát közöl a HVG, a névtelen összeállítás szerzője tanácstalan:  “ha hinni lehet a számoknak”, “mintha azt látszanának jelezni”. “Az eltérő társadalmi rétegek háztartásainak gépesítettsége (kocsi, dvd, laptop, mobil) közelebb látszik állni egymáshoz Magyarországon, mint arra a jövedelmi különbségek alapján következtetni lehetne… az egyik legfőbb státusképző tárgynak tekintett személygépkocsi birtoklását illetően megint csak nincs kiáltó különbség a két szélső réteg között… A legszegényebb családok gépi felszereltsége időnként – meglepő módon – felül is múlja a leggazdagabb háztartások motorizáltságát… a legmagasabb jövedelmű 1 millió személy esetében száz háztartásra például 165 mobiltelefon jut… a 2016-os adatok szerint, a legkevesebb pénzből megélni kényszerülő legalsó társadalmi rétegeknél viszont 215 mobil a párhuzamos adat…” A statisztika egyértelműen mutatja, hogy 2010-től a legmagasabb jövedelmű rétegeknél a személygépkocsik száma stagnál, míg a legalacsonyabb jövedelműeknél csaknem a duplájára emelkedett… – Két következtetésem van, mert az újságíró nem akar hinni a számoknak: 1. Régen megfigyelt társadalmi jelenség, hogy a legalacsonyabb jövedelmű rétegek szívesen költenek presztízstárgyakra (ruha, műszaki termék, autók). Nincs új a nap alatt: erről szól Szabó Zoltán Cifra nyomorúság című szociográfiája 1936-ból. Ezért jó olvasni, tanulni, ha már újságot írunk. 2. A cikket elolvasva vajon egy kicsit nem szégyellik magukat azok, akik teli szájjal kiabálják, hogy hárommillió létminimum alatt élő, sőt éhező ember van ma Magyarországon? (Kocsi, dvd, laptop: közeledő társadalmi rétegek? HVG, 2018. jón. 26. 11.)

Itt hozzászólhat!