“Annál inkább elszáll az idő, minél öregebb az ember”, írja Safranski (Idő, Typotex, 2017: 19.) Gyermekkorom nyarai nagyon hosszúnak tűntek. Hosszabb volt a Keresztúri út, de még a Méhes utca is (ahol születtem). A középiskolában már gyorsult az idő. A katonaságnál visszalassult. De én akkor sem vettem centimétert, ahogy ma sem nézek rá sűrűn az órára, amikor úszni kezdem a köröket. Az egyetemen, s később, máig már annyira gyors, hogy fel sem fogom ésszel. És ma már nagyon rövid a Keresztúri út. És már nemcsak fölöttem szállnak a repülők, hanem sokszor ott vagyok rajtuk. Jó volna lassulni. S tudom, ha ez beüt, unni fogom. Ma lassan telt a nap. Egyedül voltam, nem volt kedvem se enni, se írni, se olvasni. Valahogy úgy éreztem magam, mint 14 évesen. És eltelt a nap. Holnaptól minden gyorsul, szélsebesen. Annyira, hogy naplót írni sem fogok tudni.

Itt hozzászólhat!