A Húsvét-sziget a Földön minden más lakóterülettől a legtávolibb hely, ahol éltek, élnek emberek. Valóban a világ végén van. Klímája nem rossz, az átlaghőmérséklet 16 fok körül van, a fagy ismeretlen. Mostanában „tél” van, hűvösebb idő, de mindvégig kellemesnek tűnt, éjjel sem volt hideg. Sőt, még fürödni is lehetett a Csendes-óceánban (a visszaállított kőszobrok tövében) az egyetlen fürdőhelyen (persze a víz elég hideg volt, főleg a helyiek fürödtek). A Húsvét-szigetet a kutya nem látogatná (a rapanuiaknak sem volt kutyájuk, de disznójuk sem), ha azok a kőszobrok nem lennének. De vannak, ezért a sziget turizmusa óriási, Chile el is kezdte korlátozni. A santiagói repülőtéren (bár a Húsvét-sziget belföldnek számít) bevezették a határellenőrzést, és alaposan megvizsgálták, hogy van-e szállásunk. (Volt. Egyébként ilyen szállásbiztosítást bármikor kamura is kinyomtathatok, de a határőrség ott is parancsot teljesít.) Tehát a Húsvét-sziget kizárólag a szobrainak köszönheti, hogy oda bárki elutazik. Nem tudom, hogy hányan ásnak mélyebbre. Mert a Húsvét-sziget egy metafora, a civilizáció által elpusztítható Föld jelképe: „A Húsvét-sziget és a mai Föld bolygó közötti párhuzam hátborzongatóan magától értetődik… Az ő hazájuk éppúgy magában áll a Csendes-óceánban, mint a mi Földünk a világűrben. Mikor helyileg megoldhatatlan nehézségeik támadtak, nem volt hova menekülniük…, akárcsak ma nekünk… (A)mi velük történt…, egy tanmese, amely bemutatja jövőnk lehetőségei közül a lehető legrosszabbat.” (Diamond: Összeomlás. Typotex, 2009: 127.) A Húsvét-sziget a környezetét túlhasználó, pusztító ember jelképe. Mi mindannyian a Húsvét-szigeten vagyunk. (Folytatom.)
Ez a helyreállított moai az égre néz. Vajon miért?
Itt hozzászólhat!
