A Húsvét-szigetet 1722. április 5-én holland hajósok fedezték fel. De nem tudhatjuk, hogy korábban nem kerültek-e oda hajók. Az első tudományos leírás Cook kapitány 1774-i évi látogatásához kapcsolódik. A 19. században perui kalandorok a szigetről ezernyi embert hurcoltak el rabszolgának, s csak nagyon kevesen kerültek vissza. A “felfedezőkkel” együtt érkező járványos betegségek pusztították a lakosságot, egy adat szerint, amikor a 19. század végén Chiléhez került a sziget, már alig 100 őslakos élt. A tudományos felfedezők, kutatók folyton vallatták a helybélieket: mik ezek a szobrok, kit ábrázoltak, hogy szállították (tőlük tudjuk, hogy “lábon billegtették”, de vajon tényleg), s ajkukról jegyezték le a rapanui nyelvet, melyről nyelvészek megállapították, hogy időszámításunk után nem sokkal szakadt le a polinéz nyelvekről. Kész csoda, hogy ma is élnek született rapanuiak, s él a nyelvük is. Rapanui jelenlegi “kormányzója” őslakosnak vallja magát, s ő kérte a chilei kormánytól a beutazások korlátozását. Bár nagyon nehéz megítélni, de azért mintha ma is kivehető lenne egy ázsiai-polinéz és egy dél-amerikai típusú arc. És bár a szigeten alapvetően spanyolul beszélnek, két udvariassági formula rapanui: maururu (köszönöm), ‘iorana (jó napot). A templomban, a vasárnapi misén a dalok végig rapanuiul szóltak (a szöveg ki volt vetítve), máig fülembe cseng a Maria Rapanui. (Folytatom.)

 

Itt hozzászólhat!