A húsvét-szigeti kutatások fő ösztönzője Thor Heyerdahl norvég fölfedező és világjáró, aki makacsul ragaszkodott ahhoz az elképzeléséhez, hogy a Földnek van egy régebbi történelme is (ezt követte az ugyancsak magányos gondolkodó Várkonyi Nándor is a Sziriat oszlopai-ban). Heyerdahl ezt a Húsvét-szigetre is rávetítette. Mai tudásunk szerint a Húsvét-szigetet nyugatról a polinézek telepítették be, s minden valószínűség szerint a továbbiakban nem volt kapcsolatuk másokkal (sem nyugati, sem keleti irányban). Erős bizonyítékok jelzik a nyugati (óceániai, polinéz hatást). Ám utalnak gyenge jelek keleti, azaz dél-amerikai (Peru felől jövő) hatásokra is. Heyerdahl úgy gondolta, hogy a polinézeket megelőzték a Dél-Amerikából érkezők, de azután őket beolvasztották (leigázták?) a polinézek. Vagy még nagyobb csavarral: a polinézeket a fejlett a perui tengerészek hozták (rabszolgának?) a Húsvét-szigetre. Minden valószínűség szerint nem így volt, az azonban nyilvánvaló, hogy a Földnek ez a legelzártabb jellegű területe (szigete) a kultúra és nyelvi különfejlődés leghosszabb ideig való példáját jelenti. 1000-1600 éven keresztül a Húsvét-szigeti kultúrát vagy semmilyen külső hatás nem érte, vagy csak elenyésző… (Véletlenül odatévedt és visszamenni nem tudó hajó…) S a különfejlődés végül is oda vezetett, hogy elpusztították az egykori édeni környezetet, a sziget által nyújtott természeti lehetőségeket elpazarolták, felélték, és eljutottak a kipusztulás szélére, és menekülés nem volt, mert köröskörül csak a több ezer kilométeres óceán, hajójuk meg már nem volt. (A kipusztulást azután a fölfedezésük végezte be újfajta betegségekkel, valamint a maradék őslakosok rabszolgának elhurcolásával). Egy adat szerint a 19. század végén már csak 77 őslakó élt a szigeten. És maradt 800-1000 kőszobor (három fő stílusban, ami talán három korszakot jelent – görgetegfej, négyszögleges, emberforma oszlop, térdelő alak), 230 kőtalapzat (ahu), sziklarajzok (petroglifák), néhány kőház, barlang, valamint egy kései népszokás, a madárember-kultusz… A madárember kultusza talán annak a vágynak a szimbóluma, hogy kivágták az utolsó fát, eltűntek a madarak (ismerős ugye Rachel ​Carson Néma tavasz című könyvének megrázó föltételezése: lesz egyszer egy tavasz, de nem lesz benne madárhang, talán őt is Húsvét-sziget ihlette meg), illetve az, hogy foglyok vagyunk, fa híján jó hajóink sincsenek már, milyen jó lenne valahogy elszabadulni-elrepülni a szigetről… De foglyok vagyunk, nem lehet.

A sziget ma kopár, leginkább fű borítja (egykor pálmafákkal teli édenkert lehetett)

A szigetet beborítja a kőmulcs (a földművelést akadályozza, a folyamatos szél miatt a föld kiszáradását csökkenti)

Itt hozzászólhat!