Örök kérdés, hogy a húsvét-szigetiek miért kezdték el faragni szobraikat, miért faragtak egyre többet és nagyobbat, miért nem elégedtek meg néhánnyal, és kisebbel. A „halmozás” talán valamilyen versenyre utal. Talán egymást akarták túllicitálni. Talán sok szabadidejük volt, és nem tudták másutt levezetni energiáikat. És nem törődtek a szállítás nehézségeivel sem. A húsvét-szigetieknek sem állt rendelkezésére sem ló, semmiféle teherhordó állat, de még a kereket sem ismerték. Az ősi, Kolumbusz előtti Dél-Amerikában ugyanez volt a helyzet. Csodálni való érdekesség, hogy ezzel szemben kerekes gyermekjátékokat ismertek. Én is fényképeztem egy kerekes gyermekjátékot a santiagói prekolumbián múzeumban.
Van tehát kerekes játék, de nem használták a kereket teherszállításra…
A legnagyobb húsvét-szigeti kőszobor a Paró, ma Ahu te Pita Kuránál található. 10 méter magas, 3,2 m széles, súlya 82 tonna. Csak a koronája (pukaója) 12 tonna. Ő is eldőlve, kétfelé törve fekszik, vörös pukaója elgurult. A szobrok ledöntése máig kérdés. Nem nagyon veszik figyelembe, hogy a moaik többsége háttal a tengernek, közvetlenül a tengerparton van, s például az 1960-as chilei földrengés után 8 m-es cunami keletkezett, amely a Húsvét-szigeten Tongariki 15, egyenként 30 tonnás kőszobrát ledöntötte, összetörte, s volt, amelyiket 150 méterre elsodort. (A szobrokat később helyreállították, ma ez a sziget legszebb szoborcsoportja.) És ilyen cunami nem lehetett korábban? (Igaz, vannak szobrok a sziget belsejében is, azok is le lettek döntve.)
Paro ledőlve
A világ sok részén találkoztam az irracionális halmozással. Ilyen a piramisok halmozása szinte mindenhol; a maja birodalomban egymás mellett sorakoznak a trópusi erdőben a templompiramisok, Burmában a bagani fennsíkon százával-ezrével a sztúpák… Az emberiség mindenhol egyforma, és a magatartása mindenhol kiismerhetetlen.
Itt hozzászólhat!
