Gyermekkoromban Chile Allende volt és Pinochet. Sohasem gondoltam, hogy egyszer elmegyek Chilébe. Ha a Húsvét-sziget nem hozzá tartozna, valószínűleg meg sem történt volna. Santiago zsúfolt, de nagyon barátságos városnak tetszett. Az első szombat reggelen lezárták a főutat a szálloda előtt, és a santiagói egyetem által szervezett hatalmas utcai harci és egyéb táncverseny és felvonulás részese lettem. A város rendezettsége, a metróvonalak bármelyik európai nagyvárossal vetekszenek, a biztonság pedig jobb, mint nálunk. Vasárnap a santiagóiak is a természetbe mennek. Az Andokban egy közeli víztározónál piknikeznek. És másfél órás buszútra van Valparaiso, a bohém (telegraffitizett) tengerparti város, ahol tíz felvonó (lift) viszi fel a hegyoldalba a fáradt helybelieket és turistákat. Szép volt, kedves volt, de már vártam a hazatérést. Azután Santiago nemzetközi repülőterén egyetlen utasfelvevő sem tudta fölvenni a csomagokat és a beszállókártyát kiadni Budapestig. Ami eddig a világ minden részén, beleértve Ázsia legeldugottabb repülőtereit is, maximum 5 percig tartott. Itt egy óra sem volt rá elég. Nem volt meg a jegy, amikor az utasfelvevők összecsomagoltak, hogy ők akkor elmennek, nem tudnak semmit sem tenni velünk. Innen szép megoldani egy helyzetet. Azért hazautaztam.

Itt hozzászólhat!