Reggel a buszon bérletellenőrzés. A következő megállónál egy 10 év körüli fiúcska száll fel, hátán hegedűvel. Jön ismét az ellenőr. Az ellenőr nekem int, hogy már látta a bérletemet, a kisfiú ezt nem látja. Csak azt, hogy neki meg kell mutatni a bérletet, nekem nem. Az ellenőr elmegy. A fiú mélyen vádló szemekkel néz: tőle bezzeg elkérik a bérletet, a könyvet olvasó férfitól meg nem. Bliccelőnek néz. Egy pillanatig arra gondoltam, hogy megmagyarázom neki. Azután nem. – Ülök a konferencián. Egy akadémikus készül előadni. Jól ismerjük egymást, bár már régen találkoztunk. Köszönök neki, emelkednék föl, de ő csak foghegyről és megy tovább. Rosszul lát, talán nem ismert meg. De mögöttem valakivel összeborulnak. Mégis jól lát. Csak engem nem akart megismerni. Arra gondoltam, hogy elmagyarázom itt, ő miért viselkedik így, s hogy én miért nem tudnék viselkedni úgy. Azután nem.

Itt hozzászólhat!