Másodszor is megnéztem a Nemzeti Woyzeckjét. A koncepció tetszik. Egy régi, alig érdekes történetet aktualizál a rendező: Woyzeck megöli a feleségét, ki a felelős, a társadalom vagy az egyén? Mai környezet: valahol (Dél-Amerikát mondanak, de bárhol) egy lakóház, benne W. a feleségével és a kisgyermekével, alul a diszkó, és a barátok, az orvos. W. folyton a tévét nézi, „benne él” a szappanoperák hülyeségében, de közben megelevenedik az őrület a diszkóban is, mindenki mindenkivel, W. felesége is bedobja magát. Őrjítő zene, tánc, tombolás, verekedés, nyers erőszak, szexuális, pornográf imitációk, primitív beszéd, gyorsbeszéd, hadaró beszéd, angol-spanyol-román-orosz szavak kavarognak, bulvárújságot olvasnak fel, reklámszöveg, szomszédduma… Mindannyiunk tapasztalata, akik a féktelen dorbézolást, kitombolást valahol, mulatónegyedben, házibuliban, diszkóban tapasztalják és elszenvedik. Azt is tapasztaltam, hogy az előadás fejlődik: új elemek épülnek be a halandzsába, Salvini és Áder bajusza. (Hálás érte a közönség, ha hallja, mert a szöveg fut tovább…) Két következtetést vontam le a második megtekintésből: 1. Az eredeti W. a háborúba bolondul bele. 2. A mai W. a békébe. Ez éppen elég üzenet lehet. A másik következtetés: ez is a Nemzeti, megcáfol minden korábbi előítéletet. (Woyzeck, Nemzeti, 2018. nov. 25.) – Kicsit bánt, hogy sokan nevetgélnek, röhögcsélnek, amikor fura, de azért tragikus jelenetek futnak. Az emberek zavarban vannak. Persze kicsit én is. A nagy zaj, ordibálás, zene nagyon zavar. Csak erős idegzetűeknek…
A bemutató előadásról itt írtam: http://www.balazsgeza.hu/?p=8410
Itt hozzászólhat!
