Múlt héten egyik órámon az internetfilozófia a téma. Hallgatói óra, vagyis beszámoló egy ajánlott olvasmányról (Ropolyi Lászlótól). Közben megkérdezem: mi a filozófia, hogyan kerül a filozófiába az internet. Csönd. Akkor olvassuk Almási Miklós filozófust, aki éppen most kapott életműdíjat: „a filozófia… ad egyfajta látásmódot. A csőlátóknál egy emelettel magasabbról látja a dolgokat. … Most a mesterséges intelligenciába vagyok belegabalyodva. Hihetetlenül gyorsan fejlődik a digitális társadalom, és hihetetlenül gyorsan teszi tönkre az emberiségnek azt a részét, amelynek – másfelől – nagyon segít. … Nem találsz valóságot, mert az információs társadalom csak arra jó, hogy az információkat elrejtse. … Az egész ugye arról szól  hogy az ember élete kényelmesebb legyen, hogy robotok dolgozzanak. De a kényelmes életnek van egy hátránya. Az ember tevékeny lény, a tevékenység lekapcsolása végzetes. Ez is a digitális társadalom kritikájához tartozik. … A szétszórt figyelem, a diffúz kultúra világában élünk, vagyis a gondolkodót minden percben más benyomások érik, vagy kapkod percenként az okostelefonja után, pedig folyamatos gondolkozásra volna szükség. Ami megköveteli, hogy sokáig érleld a gondolatot, ne ugrálj ki belőle, hanem próbáld csiszolni. Ez a fajta gondolkodásmód, értelmiségi magatartás a digitális korszakkal eltűnőben van… ilyen gyorsan még a történelem során nem változott semmi…” Ismerős sorok, magam is leírtam ezeket szinte szó szerint az elmúlt másfél évtizedben. Keveseket érdekelt. Mint Almási prof. diákjai, akik facebookoznak az órán: „Hát jó, ha online muszáj lenni, az órán meg nem, akkor hagyjuk az egészet…” (Friss Róbert interjújából, Népszava, 2018. 12. 10.)

Itt hozzászólhat!

Megosztás