DG

Hogy miért jutott eszembe egykori osztály- és padtársam, a kis DG, akit nyolcéves korában halálra gázolt egy autó? Egyidős volt velem. Ugyanazt élte volna végig, amit mind. A Kerepesi úton, a gyalogátjárónál ütötte el az autó, még néhány napig élt. Óra közben kihívták osztályfőnökünket, az érzelemmentes arcú CsE-nét, aki könnyes szemekkel jött vissza: Kis barátotok, G. meghalt. A padra virág került. Ott voltunk a temetésén. Nem nagyon értettem akkor halált. G. a barátom volt, járt hozzánk, anyám valamiért nem kedvelte. Én is voltam náluk, hatházi kis lakásukban. Emlékszem, édesanyja palacsintát készített neki ebédre, akkor még gondoskodtak az édesanyák a gyermekükről. Az anya dolgozott, G. megkínált a palacsintából. Ez maradt meg. A palacsinta emléke. Nem emlékszem G. arcára sem. Csak arra, hogy akkor a barátom volt. Vajon a kis G. figyel minket valahonnan, sajnálja ezt az egész kihagyott lehetőséget, vagy éppen minket sajnál? (Emlékszem DG teljes nevére, de nem akarom kiírni. Ki tudja, talán élnek még hozzátartozói. Én soha nem felejtem.)

Itt hozzászólhat!