Temesi Ferencnek ez az első kimondottan szerelmi regénye. A rejtélyes című 49/49 valójában két regény, vagy másként: két szálon futó regény. Mindkét szála korszak-, sőt olykor dokumentumregénybe ágyazva szerelmi fejlődésregény: a tizenéves kamaszok a megismerkedéstől, az egymás kerülgetésétől (mindent, csak AZT nem), az együtt járástól jutnak el az érettségi utáni első, tervezett testi kapcsolatig – ami azután kudarcba fullad; negyven év után a magukra maradt hatvanasok egymásra találnak,  fölelevenítik a kamaszkori helyszíneket, az egykori szerelmi élményeket, beszámolnak a külön töltött időről, megmutatják egymásnak külön életük főbb állomásait, most már beteljesül a szerelem, de nem tart soká. A kamaszszerelmet Márk, az érett korit Ill (Ilona) szakítja meg. Az alkonyatban fellángoló szerelem, külön évtizedeik, életük, kialakított szokásaik miatt kevés ahhoz, hogy egyben tartsa őket. Az együttéléshez több kell, mint fellángoló szerelem, sőt egy tartós, forró szerelem is kevés néha. A regény az utolsó szerelmi lobbanáson át mutatja be a szerelmeket, a szétvált életutakat, az ellentétes értékrendeket, egyúttal számvetés és búcsú a szerelemtől.  Hogyan is kezdődik a regény? „Már a vonaton eldőlt, hogy nem a szerelmet választom”. És így lett. Temesi ebbe a regénybe is beleírja kortársait, barátait és földrajzi helyszíneit. A legtöbbet saját nevén említi, tehát azonosíthatók, de vannak visszatérő álnevek, ki tudja miért?  A nagy elődök, kortársak, barátok közt felbukkan Bálint Sándor, Ördögh Szilveszter, Baka István, Császár István, Esterházy Péter, Mary Zsuzsi, Rózsa Flores Eduardo (Edu). Mint írja: „Barátaim java lenn van… Nekem túl van a világom.” S talán a sok súlyos történet, az elment barátok árnya homályosítja el az újrainduló kapcsolatot: „Halott barátaiddal ismerkedek sorban. Én egy temetővel járok.” Előkerülnek, pontosabban regénybe íródnak olyan események nyomai, mint Babits Mihály tanította Rákosi Mátyás, a Fenyő-gyilkosság, Elbert János és családjának titokzatos halála vagy a pusztavacsi rockfesztivál…

Magam Temesit szép mondataiért, szójátékaikért, költői jelzőiért, hasonlataiért kedvelem: hangja, mint a sóhajtó rét, mézszőke haj, októberkék, hars utcazaj, érdes, törkölypálinka színű hang, alföldi szotyka szél. Temesi szinte fürdik a szójátékokban. A két korszak összevetésében sokszor előkerül a szocializmus, illetve terminológiája, de mindig szójátékos formában: cucilizmus, szocnyalizmus, szocjalista,  szocizmos, szócsalizmus. Temesi szinte minden regényébe belecsempészi a magyar nyelvvel kapcsolatos hitvallását, jelen esetben így: „Az idegen nyelvek szeretője, de a magyarnak hites szerelmese voltam.” Ebben a szerelemben sok olvasójával osztozik, úgyhogy a sikertelen, boldogtalan szerelem végül is feloldódást kap egy tágabb szellemi közegben. (Temesi Ferenc: 49/49. Scolar, Budapest, 2018. 432 oldal.) (Részletek egy részletesebb elemzésből.)

Itt hozzászólhat!