Lükő Gábor a nagy magányos magyar gondolkodók, kutatók egyike. Azok közül való, akik elsajátították a tudományos munka alapjait, de merészen önálló, egyedi útra tértek, ahhoz ragaszkodtak azon az áron is, ha a „hivatalos”, vagy „akadémiai”, vagy újabb szóval „érvényes” tudomány nem nagyon kívánta elfogadni, befogadni munkásságukat. Ismerünk ilyen nyelvészeket, művészettörténészeket, irodalmárokat és néprajzkutatókat is. Lükő Gábor ez utóbbiak közé tartozik. Lükő Karácsony Sándor hatására vált kutatóvá, önálló programját fiatalon kialakította, s ahhoz haláláig ragaszkodott. Karácsony Sándor mellőzése és halála után jó időre légüres térben mozgott, soha többé nem taníthatott, csak vidéki múzeumokban dolgozhatott. A vidéki muzeológusi állás mellett azonban szüntelen kutatott, alkotott, s a szakfolyóiratok hellyel-közzel közölték is írásait. Valamelyes elismertsége, sőt talán kisugárzó szerepe csak a rendszerváltozás után érvényesülhetett. Ekkor egy lelkes követői kör törekedett műveinek (újra)kiadására, gondolatainak terjesztésére (Gyökereink és Lükő Gábor művei-könyvsorozat). 90. születésnapján méltó módon köszöntötték: Tűzcsiholó címmel Pozsgai Péter szerkesztésében 52 szerző írt neki szánt tanulmányt. A köszöntőknek Lükő szerényen annyit mondott: „és rólam feledkezzetek el”. Bár életének utolsó évében, halála előtt egy hónappal (2001. március 15-én) még a Kossuth-díjat is megkapta, nem tudni, hogy mennyire szolgált ez elégtételül, hiszen évtizedeken át elzárva, kicsit kirekesztve, s talán megkérgesedve-megkeseredve dolgozott, valószínűleg abban a tudatban, hogy munkássága visszhangtalan marad. A magyar lélek formái című könyve harmadik kiadásának előszavában (2003) Lükő Gábor maga igyekezett értelmezni és magyarázni munkásságát. „A tudomány feladata megvilágítani az ismert világot, új fényt vetni a tárgyakra, szellemi megnyilvánulásokra és feltárni azokat az összefüggéseket, melyek az ismeretlen területeken is oszlathatják a homályt. Ezt kíséreltem meg ebben a munkámban, mert erre kötelezett a tudományos gondolkozás új világa, amelyet véletlen szerencsém, vagy a Mindenható kiszámíthatatlan végzése folytán lehetőségem volt megismerni Karácsony Sándor közelébe kerülve. (…) Nem az egyes részletek, hanem az egész kultúra ismerete szükséges, barátom, hogy megérthessük egymást. Én nem csak a magyarokkal, hanem más nem rokon népekkel is.” Lükő Gábor egyszerre volt analizáló és szintetizáló tudós. Több területen végzett kutatásokat, és ezeket igyekezett egymásra vonatkoztatni. Kutatásai során egységben kívánta látni a nyelvi, zenei, (nép)művészeti emlékezetet, hagyományt, ezekhez fogódzót kínált az etnoszimbológia. Végső soron rekonstruálni igyekezett a keleti örökséget és az európai hagyományt (különös tekintettel a finnugor népekre és a román folklórra), és kereste a magyar nemzeti karaktert, mentalitást.  Lükő Gábor hű maradt tanítómestere, Karácsony Sándor útra bocsátó gondolataihoz, egyéni utat járt, nem alkudott meg. Kétségtelenül ez a nehezebb út, a magyar „váteszek” tipikus útja. Kényelmesebb egy kialakult gondolatmenethez és egyetértő csoporthoz csatlakozni. (Hoppál Mihály: A kultúra mint emlékezet. Lükő Gábor munkássága. Magyar Művészeti Akadémia, Budapest, 2018. 167 oldal.) (Részlet egy nagyobb tanulmányból, amely várhatóan a Kortárs című folyóiratban jelenik meg.)

Itt hozzászólhat!