Aligha gondoltam volna 2005-ben, mikor először pillantottam meg a tikali piramisokat, hogy rabul ejtenek. Nem készültem Amerika- vagy majakutatónak, nem is vagyok az. Azután véletlenül (?) elolvastam Jared Diamond Összeomlás című könyvét. Ezt próbáltam megértetni Alfonsóval (maja), Ulffal (német), Miguellel (francia), Bogdánnal (román), miközben hat napig gyalogoltunk a guatemalai őserdőben El Mirador eltűnt és nemrég fölfedezett maja városa felé. Az út első felében újra meglátogattam kedvenc guatemalai maja városaimat (Tikalt és Yaxhát immár harmadszor), második felében zajlott a gyalogos expedíció a guatemalai őserdőben, végül pedig a mexikói oldalon néztem meg nevezetes maja emlékeket. Életem talán legkalandosabb expedíciója volt, féltem is tőle, utolsónak szántam, és azután úgy feltöltött, hogy már most elkezdtem a készülődést a következőre. Egy hónapos utamról itt számolok be először, folyamatosan, azután pedig dőlni fognak a publikációk. Hogy mi volt a legmeghatározóbb pillanat? Amikor a guatemalai őserdőből kikandikáló piramisok tetején ücsörögtem, hajnalban, a napfölkeltét várva, este a naplementét nézve. Totális csönd volt. Hajnalban egyszercsak megzendült az erdő, elkezdtek csicseregni a madarak, és elkezdtek üvöltözni a majmok… És az, hogy a civilizációtól legtávolabbi ponton észrevettem, hogy a külön az erre a célra vásárolt túracipőm talpa mintha leválni készülne. De azért kibírta. Garanciális volt, most cserélik.
Itt hozzászólhat!
