Egyik tanítványommal közösen írtunk egy szatmári néprajzi tanulmányt. Gondoltam érdekli a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szemlét, hiszen az ő illetékességi körükbe tartozik Szatmár. Nem érdekelte. Nem is válaszoltak a levelemre. Gondoltam, akkor érdekli a másik oldalon, Szatmárnémetiben a Szatmári Műhelyt, más néven Sugárút című folyóiratot. Ők sem válaszoltak. Viszont valaki jelezte, hogy 2018 nyarán megjelent ott a tanulmány. Újra írtam a szerkesztőségnek, talán küldjenek két tiszteletpéldányt.  Nem válaszoltak. Üzentem a Magyar Újságírók Romániai Egyesületén (MÚRE) keresztül, akkor jött egy elnézést kérő levél, hogy föladják a tiszteletpéldányt. Azonban azt sem kaptam meg. – Megszoktuk, hogy nincs honorárium, a szerzői jogok tisztázatlanok, de azt még szokni kell, hogy már nem is válaszolnak levelekre, s ha véletlenül közölnek egy írást, akkor nem küldenek tiszteletpéldányt, pontosabban a tisztelet egy kicsit túlzott kifejezés nekik, sima példányt. Vajon a szerkesztők nem tudják kezelni az ímélt? Nem tudnak olvasni? Vagy írni? Esetleg maguknak írják a lapokat? Úgy látszik, ránk, szerzőkre már nincs szükség. S akkor olvasókra sem. De akkor a lapokra sem. Én mindenesetre leszámoltam velük.

Itt hozzászólhat!