“A déliek közt a szó elengedhetetlen tartozéka az életörömnek, és sokkal elevenebb társadalmi megbecsülésben részesül, mint északon. Az anyanyelv, a nemzet kötőanyaga ezeknél a népeknél példás tiszteletben áll, s van valami derűs példázatosság abban a gyönyörködő áhítatban, amellyel fordulatait, törvényeit ápolják. Élvezettel beszélnek, élvezettel hallgatnak – és bírálva hallgatnak. Mert a személyes kiválóság mértéke az, miként beszél valaki…” (233) – “Az a képesség, mondotta, hogy túllépjünk önmagunkon, eszközzé legyünk, a legfeltétlenebbül és legteljesebben engedelmeskedjünk, csak fonákja a másiknak, hogy akarjunk é parancsoljunk; mindkettő egy és ugyanazon képesség” (243) – “valamit nem akarni, és egyáltalán semmit sem akarni, tehát a parancsoltat mégis megtenni, talán túl közel van egymáshoz, semhogy a szabadság eszméje ne kerülne közöttük kutyaszorítóba” (253). Thomas Mann Mario és a varázslója 1930-ban született, főszereplője Cipolla, a nyomorék hipnotizőr, aki sorban alázza meg (leigázza) a kiválasztottakat. Milyen érdekes, hogy körülbelül ekkortájt Moszkvában is születik egy mű, a Bulgakov Mester és Margaritája melyben Woland, a mágus hasonló módon teszi nevetségessé közönségét. Csakhogy a Mario és a varázsló esetében a közönséggel, s magával Marióval azonosulunk, míg a moszkvai közönségen nevetünk. (Thomas Mann: Mario és a varázsló)

Itt hozzászólhat!