Thomas Mann etológiai, Bausan kutyájáról szóló története. Egy kis kutyalógia: köszöntőtánc – ott ül a lábamon – patriakális ösztön: a férfiban, családfőben tisztelje az urat – hasbeszélésszerű, mintegy túlvilági ugatás – méltányolja, ha a torkát vakargatják – az emberi nevetés fizignómiai kísérlete –  vajon fölmerülhet-e benne az ősi emlékezés, és életre hívhatja-e valamilyen véletlen élmény. Az ő létfokán az egyén élete bizonyára felületesebben különül el a fajétól, mint az embernél… a vér hagyományai talán sértetlenebbül őrződnek meg, úgyhogy az ellentmondás csak látszólagos, ha magával hozott tapasztalatokról, tudattalan emlékekről beszélünk, amelyek fölidéződve, az állatot megzavarhatják személyes tapasztalataiban (186) – olyan ősi szólásmondások, amelyek köztünk már csak erkölcsi értelmezésben, metaforaként élnek tovább, rájuk még találnak… pl. lógatta fejét. Thomas Mann gondolatai a vízről, akár meg is előlegezik a vízimajom-elméletet: A vonzerő, amellyel a víz hat az emberre, természetes rokonérzésen alapszik. Az ember a víz gyermeke, testünk kilenctized részében ebből az elemből áll, fejlődésünk bizonyos fokán, megszületésünk előtt kopoltyúink vannak. (…) egy patak fölött húzódó bürü korlátja fölé hajolva el tudok ácsorogni a végtelenségig, beléveszve csörgedezés, örvénylés és rohanás szemléletében, s anélkül, hogy a másik áramlás, bennem és körülöttem, az idő sebes suhanása, félelmet vagy türelmetlenséget keltene bennem. (178-9). (Thomas Mann: Úr és kutya)

Itt hozzászólhat!