Bájos falu autópályán kétórányira Pesttől, tíz percre a Balatontól. A híres író édesanyja innen származik, a falu rendezvényekkel, kiadványokkal, az év borával ápolja az író és ihletadó figurájának emlékét. Délelőtt még tanítok, de háromkor már a faluban vagyok. A művelődési ház tele, az előadók főleg idősebb, visszajáró, mert az alkalom múltját és jelentőségét dicsérő irodalmár kollégák. Az író stílusának összetettségéről, mélységéről én is tartok előadást. Az utolsó előadásra a helyi tanárnőt kérték fel: látleletet ad az iskoláról. Szegénység, élet a létminimum alatt, alacsony pedagógusbér, arat a kontraszelekció, fizikailag, szellemileg elmaradott, heti 31 órával leterhelt gyerekek, akinek az alapvető kommunikáció, a tisztelet, a társadalmi szerep kifejezése „pokoli kínokat okoz”, a kínálatból önmaguk által választott értékrendben a CSALÁD, barát, szerelem, boldogság, tanulás első helyen van; de a család nevelő-felkészítő szerepe láthatatlan, a tanulással pedig alapvető gondjaik vannak. Az iskola léte is bajban van: volt olyan eset, hogy az egyik osztályból az összes gyereket elvitték másik iskolába a szülők egyetlen beilleszkedési zavaros gyerek miatt. Deme Lászlót is idézi: a gyermekek mai neveltetése a jövő társadalmi normája. A felsorolás sokszor általánosít, hárommilliós számokat is hallok. Próbálom magamban összekapcsolni hasonló tapasztalataimmal, keresni az okokat, s persze rámutatni az ellentmondásokra, de annyira pesszimista, annyira földbe döngölő, hogy nem veszek erőt magamon. Ketten szólnak hozzá, a családról, a szeretetről, a gyerekekre szánt „minőségi időről” beszélnek, mindketten nagycsaládosok, s nem pesszimisták. Bár vacsorával, a paplakban szállással és reggelivel várnak, a szentmise előtt, éhesen (egész nap nem ettem), két darab pogácsával hazaindulok (vagy menekülök)? Illyés szerint: „nem menekülhetsz”.
Itt hozzászólhat!
máj
3
