Láttam rögtön a bemutató (1981) után, és megnéztem ma is. Az utolsó kép az arénában, reflektorok tüzében mindenkinek az emlékezetébe vésődik: Mit akartok, én csak egy színész vagyok? Megfogott egyetemistaként és most is. Akkor inkább történelmi tanulságot láttam benne, ma inkább a hatalom örök rítusait. Kicsiben-nagyban ott szorongunk mindannyian egy ajtó előtt vagy mögött, kísérnek minket befelé vagy kifelé, kapaszkodunk felfelé vagy csúszunk lefelé. Kompromisszumokat kötünk, ilyeneket meg olyanokat, így is minden kiszámíthatatlan; vagy nem kötünk, s akkor a véletlenre bízzuk magunkat. Hogy melyik a jobb, nem lehet tudni. Ott voltam a bemutató utáni egyik egyetemi közönségtalálkozón, emlékszem Szabó István egyik mondatára: “Lehet-e egyáltalán kompromisszumok nélkül élni, mutassanak nekem egy kompromisszumot, én megkötöm…” (Mefisztó, r. Szabó István, 1981.)

Itt hozzászólhat!