Sok változatban él, ismerem viccként, anekdotaként. Következzék így: Amikor Amerikában megépítették a vasútvonalat az indiánok rezervátumán keresztül, akkor az indiánok  kipróbálták. Két indián felült a vonatra, gyönyörködtek a tájban, ismerkedtek a számukra teljesen idegen civilizáció adta ajándékkal, majd leszálltak az állomáson és ott leültek. Csak ott üldögéltek, míg valaki megszólította őket, hogy miért nem mentek tovább? Azt mondta egyikük: Megvárjuk, amíg utolér a lelkünk.

Korzenszky Richárd atya Üzenőfüzetében így szerepel: Az indiánt hosszú vándorútja során egy autó felvette és percek alatt elrepítette úti céljához. Az indián ekkor leült az árok szélére, hosszan üldögélt, s a kérdésre – Mit csinálsz? Mire vársz? – ekképp sóhajtotta el magát: – Várom, hogy utolérjen a lelkem!

További változatok: Hagyd, hogy utolérjen a lelked! Míg utolér a lélek.  (Indián mondás, miszerint) ha elfáradtál állj meg, és várd meg míg a lelked utolér. ….

Valaki azt mondta, hogy ezen a képen nagyon én vagyok. Igaza volt. Vártam, hogy utolérjen a lelkem. A képet egy tanítványom készítette Pannonhalmán.

Itt hozzászólhat!