Két jelölt van tanszékvezetésre, egy akadémikus nincs ott, de levélben üzen: X. a jövő embere. A másik, most éppen én, ezek szerint a múlté. Mától én a múlt embere vagyok. – Dermesztő emlék: 2003-ban megyek tanítani az evangélikus egyetemre, a csoport letörve, mély csöndben. Mi történt? Kérdezem. Meggyilkolták AE tanárnőt. De hisz, kapkodom a szavakat, múlt héten együtt ebédeltem vele. E. lelkészként, doktoranduszként elesetteket segített, kábítószereseket is. 2003. február 16-án a lakásában egy pártfogolja meggyilkolta. (Talán egyszer el tudom mondani részletesebben is, de most nem megy.) – Ma reggel orvosnál. Nézegeti az éves leleteimet. Az egyik növekvő érték mit jelent? Aggodalmaskodom. Nem árulom el, mert ellopja a szakmámat, mondja a kedves doktor, aki mindig kezet fog a pácienssel. Éljen ugyanúgy tovább, ahogy eddig! És jöjjön vissza egy év múlva!
Itt hozzászólhat!
máj
29
