Mikor nem látsz már színeket / Fáradtan induló reggelen
Hidd el, hogy én is érzem / S nekem te nem vagy idegen
Mikor nem látod már a célt / S tán a hited sem töretlen
Húzódj csak félre, és úgy gondold végig / Mitől jó élni és mitől nem
Mennyit ér, aki nem tud, csak tudni vél? / Mennyit ér, aki korlátok nélkül él?
Mennyit ér, aki úgy fordul, mint a szél? / Mennyit ér, aki kér csak, de adni fél?
Mikor győztesként veszítesz / S a “miért” könnyeit látom a szemedben
A válasz itt van, csak nem vetted észre / Vénülő fákban s porladó kövekben
Magad választod a nehezebb sorsot / És megbecsülöd az őszinte szót
Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni / És felismered a rosszat s a jót.  (Ismerős Arcok)
Boldoguláshoz bőven elég besimulni a sorba. / Boldog akarsz lenni? Önmagad útját járd! (Pusztay János epigrammája)
Íme, megköszönöm neked, hogy vagy,  / Hogy hallottál valaha rólam  / S ha csak egy kicsit is mulattat szeszélyem:  / Jól van.
Íme, menekülni vágynék tőled,  / Csak evezőm nincs készen a hajóban  / És ha nem fogsz vesztemen mosolyogni:  / Jól van. (Ady)
Itt hozzászólhat!