Riasztó hírek jönnek India negyedik legnagyobb városából Csennaiból (korábban: Madrász). A 7 milliós város, Tamilnádú fővárosa szenved a vízhiánytól, a víztározók elapadtak, az emberek sorban állnak a vízért, nem lehet mosakodni, a WC-ket (már ahol vannak) nem lehet lehúzni. Nem tudom, hogy a szállodában, ahol voltunk, s ami kis oázisként szigetelődött el a várostól, tele van-e a fürdőmedence, s lehet-e zuhanyozni. Furcsa lenne, ha lehetne, miközben több millió ember szomjúhozik. Gondoljuk meg, egyetlen városban most csaknem egy magyarországnyi ember nem jut vízhez!

Csennai nem a legkedvesebb indiai városunk, tengerpartja szennyezett (tilos a fürdés), a rajta átfolyó víz is, partján nyomornegyedek. Van a városon keresztbe futó magasvasút; de a külvárosi állomáson leszállva nem mertünk semerre lépni. A magasvasúton egy transzvesztita kéregetett, sokan adakoztak. Három éve nagyban épült a metró. Metró és nyomornegyedek. Az egyetem (University of Madras) parton épült épületei rendezett képet mutattak. A mecsethez nem engedtek oda, sőt még a fényképezését is megtiltották.

Csennai a téli meleg hónapokban is nehezen elviselhető volt (a helyiek is rendszeresen vizespalackokkal mászkálnak), de ha nincs víz, hát nem is tudom. Állítólag Keralából szállítanak palackos vizet, no de 7 millió embernek? A környék legnagyobb látványossága Mamallapuramban “Krisna vajdarabja”, egy ingókő, és környezete, ahol egy oroszlánra emlékeztető sziklán szentélyek sorakoznak.

Ahogy ez kő billeg, olyan bizonytalan India sorsa. India óriási fejlődést mutat, lakossága ugrásszerűen növekszik, az éhínséget leküzdötte, ám egymás mellett van a legújabb autók szalonja és az utcán lakó-főző emberek tömege. Folk György India-könyvét azzal zárja, hogy India előtt két út áll: az egyik a gyors, sikeres kifelé alkalmazkodásé, a munkaerő exportálásáé, a technikai, gazdasági kiugrásé. A másik, amely nagyon erősen látszik: “a beszorulásé, a tér, a levegő, a békesség és az iható víz elvesztéséé…” Szurkoljunk Indiának.

 

 

Itt hozzászólhat!