Ma hajnali, 5.52-kor induló vonat Szombathelyről Budapestre. Vadonatúj teremkocsi: lehajtható asztalokkal, konnektorokkal. Fölszáll egy 13 évesekből álló diákcsapat. Elkezdődik az asztalok csapkodása és a kiabálás. Mindegyik diák fülében fülhallgató, zenét hallgat, és közben emelt hangon kiabál. Elindul a vonat: Én mindjárt hányok, üvölt egy lány. Két tanár van velük, szelíden többször rájuk szólnak, de a hangerő változatlan. Ez a megengedő pedagógia. Ezen a vonaton indulás után néhány perccel mindenki szunyókálni szokott. Az általánossá váló zajterror miatt én állandóan hordok magamnál füldugót. Nem zárja ki a hangokat, de legalább tompítja. Elszundítok. Győr után, amikor ez a vonat már csak Kelenföldön áll meg, megkopogtatják a kezemet. A kalauz az… Bár a GYSEV már ellenőrizte a jegyet, de Győrnél MÁV-ra váltunk. Már mindenbe beletörődtem. Kelenföldön leszáll a diákcsoport. Csönd támad. – Valószínűleg mi is ilyen ordibálós gyerekek voltunk. Lehet, hogy ez a világ rendje. A gyerekek kiabálnak, a felnőttek csöndre vágynak. De akik a teljesen egyterű teremkocsikat tervezték, még soha nem utaztak vonattal.

Itt hozzászólhat!