Micsoda örök emberi és nyelvi kincsesbánya! Tánczos Vilmos néprajzkutató édesapjának (alcím: Egy csíki székely ember nyelve és világképe). Három részből áll. Az esszék irodalmi igényű írások a „szénacsinálásról”, a vetésről, a tehenekről és a tehénfogatról (amit utóbb a rendőrök már leparancsoltak az utakról), s egy apró népi filozófiai szösszenet: az ők csillagaik zárják le a csíkszenkirályi szemhatárt, s ha nem lesznek, örökre lyukas marad az ég… A második rész: Világkép – narratívákban. Olyan csodálatos megfogalmazások, melyekben sűrítve ott van az ősi magyar mitológia: valamikor még a kövek is lágyak voltak, de leginkább történetek a a mindent fölfordító 20. századból. A Csíki parainézis pedig élettanácsok gyűjteménye: Az üdő hallgat, meg nem köszön senki semmit, nincs olyan titok, ami ki nem derül, a legyet is könnyebb mézzel megfogni (érdekes, a minap Somogyban is följegyeztem), van olyan, hogy valakinek a lófaszt a hátába vágják, az mégis örökké a seggibe szökik, nem vagyok kíváncsi a más boldogságára, tele van a világ velünk (székelyekkel), pedig egy se halt volna meg étlen itthon se, a szülőföld az nagy dolog: a haza ott van örökké, ahol az ember megszületik, milyen néma lenne a világ, ha madarak nem lennének benne, lehet akármekkora a tudomány, de a természet úgyes hatalmasabb, az emberiség elfelejti, hogy amióta megvan, mostanáig az állatokkal élt, mindenkinek megvan mindene, mégsem boldog senki, ma mindenki csak magának él, minél nagyobb a támogatás, annál nagyobb a magány, ettől a nagy okosságtól olyan bangó forma lett a világ, akkor nem volt annyi beteg ember, mint most, a mozgás akkor mindenkinek megvót, s a táplálkozás es egészségesebb volt, azt mondják, ha a baj jő, fogadni kell, az ember a tudásával soha nem tudja felülmúlni a titkot, hogy megfejtse… (hogy miért van a földön), Ádám apánk nyelve velünk, az öregekkel sírba száll. És 730 állandósult szókapcsolat, egy csíki székely ember (a néprajzkutató-író édesapja) beszédéből. Lenyűgöző, a nyelvészetet (!) megszégyenítő gyűjtemény, közlés, melynek irodalmi része vetekszik Tamási Áron vagy Sütő András munkásságával. (Bookart, Csíkszereda, 2008. 350 old.)
2026-ban hatan vehették át doktori oklevelüket.
Színház- és Filmművészeti Egyetem: zenés színész osztály (2021–2026)
Dramaturg-osztály (2021–2026)
Mindkét filmet már korábban is láttam. Mindkét film rendezője az SZFE Doktori Iskola hallgatója (egészen pontosan: Mózes Gergely a mai évzárón vehette át oklevelét). Mindkét filmet a filmtörténeti jelentőségű berettyóújalusi Makk Kálmán Moziban (Makk Károly édesapjának mozijában) vetítettük.
Ma befejeztem Az öt géniuszról szóló tanulmányomat. Még álmomban is velem volt. Nem tudtam beleírni, mert nem ez volt a fókusz, hogy Hamvas 1940-ben is már mennyire jól elemzett minket. 86 év után valamennyi sorára mindenki kapásból tud példákat sorolni. Mi van velünk?
„Mintha mindenkit olyan emberek vennének körül, akiken valamely okból bosszút kell állni. Egész nagy területeken szokássá vált, hogy a földművelő terményét a nagykereskedőnek vagy a hatóságnak lényegesen olcsóbban, többször tíz-húsz százalékkal kevesebb pénzért adja el, mint szomszédjának, vagy rokonának, vagy ismerősének. Az idegent, azt, aki távolabb van, előnyben részesíti a közelebb levő rovására. A szokás eredetét senki sem tudja. Minden évben megütköznek rajta és méltatlankodnak, de senki sem kivétel. Nemcsak rokonszenv, de még közöny sincs. A szociális temperatúra felajzott ingerültség, egyetlen szó elég ahhoz, hogy szikra legyen és a lőportorony robbanjon. A gépkocsivezető gyűlöli a járókelőt és úgy hajt, hogy a sarat ráfröcskölje. A járókelő gyűlöli a gépkocsivezetőt, mint a kereskedő a vásárlót, akire rossz áruját igyekszik rásózni, a vásárló gyűlöli a kereskedőt, akit, ha lehet, megcsal. Az adófizető gyűlöli a hivatalnokot és feltételezi róla, hogy rosszhiszeműen többet követel tőle, és a hivatalnok gyűlöli az adófizetőt, akitől rosszhiszeműen tényleg többet követel, anélkül, hogy neki abból haszna lenne. A kalauz gyűlöli az utast, akit egzecíroztat és akit lehord és akinek vezényel és akit rendreutasít, a legtöbb esetben indokolatlanul, az utas gyűlöli a kalauzt, akit lehetőség szerint megcsal, és a csalás csíny és dicsőség. A munkás gyűlöli a mérnököt és a mérnök a munkást, gyűlölik egymást a szomszédok, akik egymásról megbecstelenítő eseteket suttognak és terjesztenek, és akik egymást meglopják, és gyűlölik egymást a munkatársak, akik egymást feljebbvalóik előtt befeketítik, és gyűlölik a feljebbvalót, akit titokban rágalmaznak. És gyűlölik, aki a vasúti kocsiba vagy az autóbuszba előbb lép fel, és gyűlölnek minden utast, aki bent ül, mintha az ő helyét foglalta volna el, egyetlen szó elég, hogy becsmérelje és lepiszkolja. A legutóbbi fél század alatt ellenséges hatalom többször szállta meg az országot és több szélsőséges hatalomváltozás történt. Minden ilyen alkalommal a megszálló hatalmakhoz és az új kormányzathoz a följelentéseknek a százezre érkezett, legtöbbször névtelenül. A feljelentések csak igen csekély százalékban történtek anyagi, vagy világnézeti érdekből, nagy többségben indokolatlan és értelmetlen bosszú volt, csakhogy a másikat a föld színéről letörölje. A megszállók a névtelen följelentések hallatlan tömegét nem értették, csodálkoztak és megrettentek és megvetették azt a gyáva és hitvány népet, amelyben az emberek saját testvérüket így képesek kiadni és elárulni. Hatalomváltozáskor azonban az új magyar kormányzat nem csodálkozott. Nagyon is értette miről volt szó, és minden árulásnak hitelt adott. Mindenkit csupa ellenség vesz körül. A szociális köztudat, hogy az emberek kivétel nélkül mind becstelenek. Az egyetlen gyönyör mások szenvedését látni. A legelső reflex, akinek lehet, kárt okozni, lehetőleg mindent megtiltani és tülekedni és tolakodni és más szájából kivenni a kenyeret és más helyére ülni, és ha már dühét a többi ellen másképpen nem tudja kitölteni, legalább, ahogy apáitól tanulta, az út közepére piszkít. Mintha mindazért, ami neki nem sikerült, a másik lenne a felelős. Mintha titkosan megegyeztek volna abban a versenyben, ki tud a másiknak előbb és nagyobb fájdalmat szerezni. Aki csak egy ujjnyival a többinél magasabban áll, mindenkit, aki alatta van, püföl, még csak nem is stréberségből vagy feletteseinek tetszésére, hanem elemi kielégülésre, mert nem hatalmaskodás ez, hanem gyűlölködés. Az uralkodó hangnema kaszárnyanyelv, nőknél ez külön sikk és alig van mondat, amelyben ne lenne obszcén kifejezés, vagy káromlás. Egyébként lopni lehet ínségből, vagy elmebajból, hajlamból, vagy immoralitásból, vagy kényszerből, vagy foglalkozásszerűen és ahol a tulajdon erkölcsi alapja nem tiszta és egyszerű, ott még akkor is loptak, ha a tolvaj jobb kezét levágták. De lopni csak azért, hogy a másiknak ne legyen, az az aszociális életirigységnek magában álló határesete, ugyanaz, mint a szomszéd szalmakazlát felgyújtani, mert az nagyobb, mint az övé, vagy lovát megsántítani, vagy a férgeket a szomszéd földjére szórni.” (Az öt géniusz, Életünk, 1988: 74–76.)
Azért holnap a 11. partiumi szabadegyetem megnyitó előadásában felolvasom ezt a szöveget. Ott lesz Csepeli György szociálpszichológus professzor is (egykori tanárom), biztos bőven lesz mit erről beszélni.
Hamvasról szóló könyvem (Hamvas: Művészet és élet) 2026. szeptember 17-én jelenik meg, bemutatója Balatonkeresztúron és Balatonberényben lesz (utóbbi helyen született A bor filozófiája).
1982-ben Balatonszepezden kezdődött. Majd a vadregényes, és örök szerelemmé vált Somogy, Nagyberény, Törökkoppány, és felsorolni is nehéz, Tata, Velence, Lakitelek, Mezőberény, Balatonfenyves, Alsóörs, Zánka, Eger, Balatonszárszó, és most pár éve Balatonkenese. Pogány Gyuriék csodás rádiós táborainak hatására indítottuk el, és megállíthatatlnul robog. Én már évek óta csak egy-egy napra látogatom meg, de hű maradok hozzá, ameddig élek. Most július 11-én szombaton 11 órakor a balatonkenesei Parti sétányon ott leszek, és örömmel állok az új generáció elé.
Az idei Wagner-napok a Műpában a Parsifallal zárult: láttam már, írtam is róla, bonyolult és talán kissé naiv történet, a kereszténység és a kelta Grál összehozása. Az első felvonás első órája nekem unalmas is, de azután jönnek a nagy kórusok, ezt nagyon szeretem, döbbenetes, ahogy három emeletről szólnak a karok, a második felvonás már mozgalmasabb, színesebb, és a harmadik felvonás is szép: itt érkezünk történetileg és zeneileg a megváltáshoz. Véletlenül sem kezdek értelmezésekbe (akkor sem, ha egy kedvenc tanárom a koncert elején nagy szemiotikusnak nevezett), de nekem az az érzésem, hogy Wagner nem pusztán operát (operadrámát), hanem egy vallási oratóriumot is szerzett – amikor a kórus a megváltásról énekel, olyan, mintha az angyalok kara szólna, valami messze fölöttünk lévő, örök hangzás, amit ugyebár leginkább a legmagasabb művészet képes csak közvetíteni. A művészet az ember leglényege, de ennyire fennkölt hatást csak kevesen képesek elérni, a vastaps azt mutatja, hogy sikerült, s milyen jó lenne, ha a tapsolókat (befogadókat) kicsit jobbá tenné.
Szeretem a Műpát, de azért a méregdrágán mért Walkür fantázianevű koktélba a Walhalla koktélbárban lehetne érezhető mennyiségű szeszt tenni (én a legkevesebbet is megérzem, de itt nem éreztem semmit, szerintem vizet adtak, nyilván mert két napja azt halljuk, hogy igyunk sok vizet), a másik pultnál a sör lehetne inkább a magyar ízléshez szabott – de ha másoknak megfelel, nekem mindegy. Itthon van gin is, tonik is, meg remek Soproni, Borsodi és Kőbányai, egyet már meg is ittam, míg ezt írtam. (Műpa, ma)
Kultúra és nyelv egymásra utaltsága állandó témája a három éve futó anyanyelvi piknik sorozatnak, mely 2026. június 26—27-én első alkalommal szerepelt Ausztriában; a páratlanul szép városban, korábbi kulturális fővárosban, Grácban. Egy film, egy előadás és egy nyelvi játék: kétnapos anyanyelvi piknik a Magyar Egyetemisták és Öregdiákok Klubjának (MEÖK) meghívására a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának (MNYKNT) és a Magyar Nyelvi Szolgáltató Irodának (Manyszi) szervezésében. A megjelenteket Csicsely Tamás, az MNYKNT alelnöke köszöntötte, és megköszönte a Nemzeti Filmintézet, valamint a bécsi Collégium Hungaricumnak a filmvetítéshez nyújtott támogatását. A filmklubban Bernáth Szilárd Larry című filmjét nézte meg a közönség, majd vezetésemmel beszélgettünk a filmről. A fő kérdés a reménytelenség és a remény élethelyzete volt. Egyesek a filmben felbukkanó borsodi világot a teljes reménytelenség állapotának tartották, igaz, kevesebben úgy gondolták, hogy van pislákoló remény: részben a zárókép a Larry-graffitivel, részben a tehetségkutatón elért valamelyes sikerrel, részben a helyi neoprotestáns gyülekezet… A filmet magyar felirattal néztük meg, a gráciak megjegyezték, hogy felirat nélkül már nem értették volna a szereplők végletekig egyszerűsödött beszédmódját. Másnap a nagy kultúrák (Indus-völgyi, egyiptomi, mükénei, maja-azték, inka, óceániai, római) összeomlásáról, ezek vélhető azonos mintázatairól beszéltem, összekapcsolva a kulturális összeomlást a nyelvek keletkezésével, felfutásával és visszaszorulásával. A két nehéz témát Széplaki Erzsébet (Csöpi) anyanyelvi játéka oldotta fel: öt csapatban játszottak a jelenlévő kicsik és nagyok – nyelvtörők, metaforikus összetett szavak, szólások kerültek terítékre. A játékot követően még többen visszatértek a Larryre: hasonló élethelyzetekre utaltak; voltak, akik erről a vidékről származtak el. Az „összeomlás” kapcsán pedig azt vetették föl, hogy vajon a Földön most nem zajlanak-e hasonló események.
Ma reggel hatkor Zamárdiban arra ébredünk, hogy valami nagyon börrög. Fűkasza vagy fűnyíró, mindegy. Gépzajos reggel. Motorbörrögés. Somogyban börrög, Pesten berreg…
Tegnap a kőröshegyi Borochegyen tisztítottuk a szőlőt, és kivágtunk egy elszáradt cseresznyefát. Borochegy: somogyi szó, alaki tájszó, az őszi- és a sárgaborockot, azaz -barackot jelenti. Nyelvészeti följegyzésben: „Tava nagyon sog borocunk lett, fősztem izs belüle sok légvártot…” (Tavaly nagyon sok barackunk lett, főztem is belőle sok lekvárt.) A légvártot (lekvártot) forma tautologikus.
Tegnap a rigók kifötörték a mulcsot a bokrok alól. Mindennap kifötrik, de most sokat. A szomszéd a mulcs helyére kavicsot akar leszórni. Engem nem zavar, ha kifötrik a mulcsot, majd visszafötröm. Somogyban van tyúkfötrés, itt talán rigófötrésnek is nevezhetnénk az eredményt. Somogyban: fötörészik, pestiesen: kaparászik.
Hallani még olyasmit, is, hogy gologonya (galagonya), Kapozsvár (Kaposvár), no meg: fehérret, pirossat…
Kőröshegyen. A Borochegyen (Somogyban a boroc ~ barack). Fűkasza, szőlőkötözés. A két éve kiszáradt cseresznyefa kivágása és felaprítása. A ciszternát benövő bokor megnyesése. A beszorult pinceajtó kiszabadítása. A jól végzett munka örömére: szalonna, keménytojás, uborka, paprika. Málnaszörp. Merthogy még autóba kell ülni, megmártózni a Balcsi hűs vizében.
