Vers – csak nekem

Az Örkény Színház művészeitől lehet verset kérni: előtte küldenek egy ímélt, majd hívnak és elmondanak egy verset. Nem tudtam erről. Nem kértem verset. Kaptam ugyan egy ímélt, de annyi jön, nem foglalkoztam vele. Ma felhívott Takács Nóra Diána művésznő, hogy most akkor verset olvas. Mondtam, félreértés, nem kértem. Annyi kéretlen hívás érkezik, az ember kicsit bizalmatlan is. De hogy Pilinszkyt kértem, vagy ha nem, akkor nyilván küldi nekem valaki… Nagyon szeretem Pilinszkyt, az Apokrifot különösen. Munkában voltam, de félretettem, s a művésznő felolvasott nekem egy Pilinszky-verset. Megköszöntem, megdicsértem nagyon szép hangját, gratuláltam ehhez a szép szolgálathoz, sok sikert kívántam, és még most sem tudom, hogy ki küldte. A művésznő nevét felírtam, most megnéztem a neten: hát az egyik legkedvesebb szereplője az általam is dicsért (és végignézett) Bátrak földje-sorozatnak – ő benne a szolgálólány, Mariska. Sőt, a minap az Örök télben is láttam. Így többszörös volt az ajándék. S mi a titok? A személyesség. Hogy két, egymás számára ismeretlen ember, akinek fontos a művészet, a vers, a magyar nyelv, a szép beszéd: egymásra talált, és szót váltottak. Köszönöm!