A jelentés szerkezetének mozgása a preszókratikus filozófia alapján működik, tanította Zsilka János. „3 negatív szó: nincs semmi baj” (Fodor Ákos). És a három negatív szó rögtön pozitívra vált. Enantioszémia (Kicsi Sándor Anddrás) – amikor egy szó önmagában az ellentétét is jelenti. Áld: jóban részesít, magasztal, megszentel >< szid, átkoz. Anyák mondása rosszalkodó gyermeküknek: Meg vagyok áldva veletek.  József Attilánál: öl és ölel. A szexuális aktusban foglalt szadizmus. Thass-Thienemann Tivadar szerint: vér és virág, árulkodó a latin defloráció (virágtalanítás), valamint az, hogy a magyarban mindkettő fakad; kapcsolatot mutat a színélmény, illetve pszichoanalitikusan a menstruációs komplexus – csak ezt nem látja a magyar etimológia. A latinban a sacer egyszerre kirekesztett és sérthetetlen. A magyarban az illat egykor egy volt, a moldvai csángóban máig a bűz mindenféle illat (jó bűze van az ételnek).  Az enantioszémia lényege: jelentéslabilitás, de szinte minden jelentés megkérdőjelezhető, megfordítható. Az irónia poláris (ellentétes) jelentést hoz létre. „A nyelv halott metaforák temetője”, írja Thass-Thienemann. A halott metaforák felélednek álmainkban. (Ezt írtam meg Az álmok nyelve című könyvemben.) A gondolat Freudra megy vissza: álmunkban a szavakat eredeti jelentésükbe visszaállítjuk. Hasonlóan, a régi szövegek (Biblia, Shakespeare, Goethe) revitalizálják a nyelvet. Ezért kellene sokat olvasni, és foglalkozni az álmainkkal, no meg a szavaink jelentésével, jelentéshálóival.

Lelki és nem nyelvi mélységekben tanyázik az odi et amo (szeretek és gyűlölök; ölel és öl, ahogy már láttuk). Innen táplálkozik a magyar néplélekben annyira állandósult „sírva vigadás”. Vigyázz! / Kedved majd követendi gyász (Petőfi: A tintásüveg). Mindenki tapasztalja, hogy mennyire gyorsan tud átfordulni a szeretet gyűlöletbe. Sorolhatnánk nagy barátainkat, rajongóinkat, különösen azokat, akikkel jót is tettünk, hogy korábbi mosolygós arcuk elkomorul, pillanatok alatt válnak gyűlöletes ellenséggé. Lenne itt egy kis listám azokról, akikkel jót tettem, s azután különösen „hálásak” (poláris jelentés!) lettek. „Meg vagyok áldva” velük. Mindent elfelejtettek, mindent kifordítottak. Az emberi természet mélységéről beszéltem, csakhogy magamban ezt a fordulatot nem találom. Lehet, hogy csak nem ismerem eléggé magamat.

Zsilka János címünkbe emelt gondolatát így magyarázza: „Vannak, akik a hipotetikus/imaginárius jelentés objektivitását vitatják. Csak olyan jelentés realitását fogadják el, amely közvetlenül nem megjelenő elemek nélkül elképzelhetetlen. (…) A tulajdonképpeniből a metaforikusra áttérve maga a tulajdonképpeni is átalakul/dimenzionálódik. És a hipotetikus, illetve imaginárius a legközvetlenebbül a tulajdonképpenin át hat.” Ne feledjük: egymásban fekszik, ami széttart.

(Részletesebben az Édes Anyanyelvünk 2020. szeptemberi számában. Lehet,  hogy adok egy névsort is.)

Tetten ért szavak-sorozat: www.balazsgeza.hu

 

Itt hozzászólhat!

Megosztás