„Akkor olvastam az egyik újságban, hogy egy francia manus el tudja fingani a Marseillaise-t… Úgy döntöttem, hogy megtanulom elfingani a himnuszt. Nyolc hónapomba telt, mire – néhány hamis hanggal ugyan, de – sikerült.” Jóérzésű ember ilyet le nem ír. Egyáltalán: miért jár ezen a esze? Micsoda csorbult gondolkodás? És miért pont a Himnusszal kapcsolatban, amelyet szándékosan vagy talán a helyesírást nem ismerve kisbetűsen „himnusznak” ír. Korábban is hallottunk olyasmit, hogy „Tokaj hímvesszeje”. Ismerjük az önostorozó hazafiságot, melyet egyébként ellenpontoz a nagyon mély hazafias fájdalom. Nyilván lehet ironizálni „szent” ügyeken is. De mindenkinek tudnia kellene a határt. Nekem ez már messze túl van minden határon. Az idézett mondat egy miniszteri keretből támogatott író, NKA- és Bethlen Gábor Alap további támogatásával megjelent szerény és meglehetősen (z)agyva könyvéből való (2012: 9. oldal).
Kamaszkoromban Lengyelországban ajándékba kaptam egy kis posztón lévő lengyel címert. Megköszöntem, és a farzsebembe akartam csúsztatni. Elhűltek a barátaim, azt mondták, azt oda nem szabad tenni. Hollandiában megkérdeztem barátaimtól, hogy nekem ez a királyság egy kicsit anakronisztikus. Elkomorultak. A királynővel kapcsolatban nem szokás tréfálkozni.
Itt hozzászólhat!
