Hosszú évezredek után talán már a homo sapiens (sapiens?) tudatának részévé vált: az állatok a szövetségeseink, testvéreink, együtt vagyunk a Föld közösségének tagjai. S ha úgy bánunk velük, ahogy az elmúlt tízezer évben, akkor elpusztulunk, illetve meglehet, hogy egyes állatok megmaradnak.  Desmond Morris angol etológus könyve az állat-ember szerződést vizsgálja:

– humanizálás: magunkhoz hasonlónak tekintjük őket (antropomorfizmus), totemállátnak, keveréknek,

– sértegetés: igaz becézgetésül is – állatkifejezéseket használunk,

– kihasználás, részben kiirtás (munkára fogás, vadászat-halászat, turistalátványosság, szafari)

– kinevetés, lenézés (rajfilmesítés, állatkert, cirkusz)…

– a vadászat megszelídült formái: sport, csoportjáték…

Pedig az állatok is érző lények (ha a halak visítani tudnának…); döbbenten olvastam mostanában, hogy az etológusok „rájöttek”, az állatoknak is vannak érzelmei (szerintem ezt minden ember tudja). Az állatok tere a népességnövekedéssel párhuzamosan rohamosan csökken. A könyv megírásakor, 1990-ben ötmilliárd ember szorította össze területüket, Morris szerint az egyetlen esély a közös túlélésre, ha megáll a népességnövekedés. Ma csaknem nyolcmilliárdan vagyunk. (Nem kell félni, mondják okos demográfusok, tízmilliárd körül önmagától le fog lassulni. Hát én nem is félek, csak féltem az emberiséget.) Az állatok a zsúfoltságban stresszes állapotba kerülnek, letargiába, öncsonkítást végeznek vagy kórosan zabálnak. (A jelenség emberi környezetben is ugyanaz, például: fekete 7-es.) Ha az emberi túlnépesedésnek nem vetünk gátat, az állatvilág el fog tűnni (107). Megnyugtató, hogy rögtön követi majd az ember is. Az állatokhoz való viszonyban az emberi természet riasztó oldalaival találkozunk (hadd tegyem hozzá: és néha a legnemesebbel is). Az állatoknak az élet minősége ugyanolyan fontos, mint nekünk.

Minden állatot önmagáért kell megbecsülni, nem az értékéért (105). Morris a meglévő kapcsolat felülvizsgálatára szólít fel, és méltó szerződésre tesz javaslatot. Jusson eszünkbe az állatkertben, szafarin, tenyész- és háziállataink körében. (Európa, 1995. 237 old.)

Itt hozzászólhat!

Megosztás