…a művészet mélyen van kódolva az emberben, pontosan olyan mélyen és ráadásul együtt, szövetségben, mint a nyelv. A művészet és nyelv útja, fejlődése, átalakulása, torzulása hasonló tényezőkkel függ össze. Ráadásul alapvető kapcsolat, szerves egység látszik kirajzolódni a zenei, a tárgyi (kézműves), a vizuális és a verbális „anyanyelv” között, melynek további elemzése igen üdvös lenne. Mivel ezek szerint az ember legfőbb jellemzője a nyelv és művészet (így együtt), ezért elemi érdekünk a művészeti-nyelvi oktatás színvonalának fenntartása, sőt fejlesztése, mert ez
nem csupán esztétikai vagy nyelvi nevelést jelent, hanem a teljes, alkotó, gondolkodó ember kiteljesedését.
Érdekes megjegyzése volt egyszer egy barátomnak: Valaha az ember örült a beszédnek. Talán azért, mert emlékezett arra, hogy volt idő, amikor még nem beszélt. A mai beszédből, mintha kiveszett volna az öröm. Ezért egyszerűsödik végtelenül a mai beszéd: elveszti ízét-zamatát, zeneiségét, örömét… A nyelvi örömöt nem ismerő ember nem nyitja ki a száját, elhadarja mondanivalóját, befelé beszél. Mintha elkezdődött volna a művészet visszaszorulása a nyelvben – ha ez az igaz, akkor vészjósló jel a visszafejlődésre, emberi mivoltunk csökkenésére. Másként úgy is lehetne fogalmazni, elkezdődött valami legújabb kori primitivizálódás. A közösségi közlekedés (micsoda kommunikációs manipuláció a tömegközlekedés helyett!) járművein hallható nyilvános beszédmód sokat elárul erről. Tudom, hogy sokan ezt pusztán morális pániknak fogják fel, lelkük rajta.

Közös forrás: művészet és nyelv című tanulmányom – melynek alapötletét Fekete György vázolta fel nekem öt perc alatt egy konferencia szünetében – hamarosan megjelenik.

Itt hozzászólhat!

Megosztás