Se turisták, se látvány, hamar sötétedik. A Pilis, a Prédikálószék – ma. Sehol egy lélek, óriási a csönd, nem jönnek kutyások, hegyikerékpárosok, csapatos kirándulók. Még Dobogókő is csöndes, bár néhanyan autóval fölkapaszkodtak havat látni. A fákról csüng a zúzmara, néha zúzmaraeső hull, vagy reccsenéssel megadja magát egy-egy terhelt ág. A Rezső-kilátóról sem látni semmit, csak a felhőködöt. Most tél van és csend és hó és halál… Éppen most: Most tél van és csend és sár és magány…
„(F)élve, vonakodva mondom ezt, mert nehéz a választás – a magyar költészet legnagyobb verssora… – írja Nemes Nagy Ágnes – úgysem tudom megmagyarázni a nagy verssor csodáját… Az Előszó extra mértékben tartalmazza a túlélés vitaminjait… néhányunknak valósággal csoport-himnuszunk lett egy időben… Nem is tudom, mi lett volna velünk, ha netán kápolnásnyéki vendégünk nem írja meg az Előszót. A verssel való azonosulásnak ezt a fokát senkinek sem kívánom. A verstől való megragadottságot, a vers katarzisát mindenkinek.”
200 éve született az egyik legnagyobb és legmodernebb magyar költő, Vörösmarty Mihály. Minden korban fölráznak és fölemelnek sorai. Persze kell hozzá egy kis csönd, magány, sárral való küzdelem és digitális kizáródás. (A mobilom 5 fok alatt nem működik.)
(Hat óra vándorlás, sár, csönd, szürkület, pergő zúzmara: Dömös-Prédikálószék-Király-kút-Dobogókő-Lukács-árok-Dömös, 20 km.)
Itt hozzászólhat!
