Január elsején, már-már megszokottan kutyagolok fölfelé a Kékesre. Most nem hajt a fönn várható hó és korhelyleves, merthogy nincs hó és az étterem is zárva. Ezzel szemben tömött sorokban érkeznek, s csakhamar várakoznak az autók. Mi lenn hagyjuk az autót Mátrafüreden, másfél óra fel, és másfél óra le… Egy-két fotó fenn, de most ehhez sem ragaszkodom. Hadd maradjak meg tavalyinak. * A rádióban hallom egy paptól/lelkipásztortól): A cél az, hogy kilépéskor magasabb szinten legyél, mint a belépéskor… Nemcsak azért tetszik nekem, mert életünk célját, értelmét határozza meg, hanem, mert ez is egy IKON: az ember fölfelé törekszik: fölfelé NŐ, fölfelé NÉZ, fölfelé vágyik (HEGY), minden vallás szent helye is HEGY, (a Kékesen a tévéadó tornya), a nap, a hold, a felhők adnak GONDOLATOT, a nyelvben is fölfelé törekszik: az artikulálatlan HANGoktól jut el az értelmes BESZÉDig, egyszer le is írtam, hogy azért van, azért kell norma, mert a norma is FÖNN van, ahogy a szószék, a színpad is FÖNN van, sőt a rádió és a tévé is a MAGASból jön… És lám, én is a KÉKESre törekszem minden évben. * Ha már hegy: olvasom, hogy geológiai Trianonnak felel meg az a jelenség, melynek következtében a Kárpát-medence alatti lemezek torlódnak, s így országunk évente 800 négyzetméterrel lesz kisebb. * Idén karácsonykor-szilveszterkor nem volt Csík-zenekar, nem volt Ghymes, de nem volt Bohémélet sem (Tannhäuser évek óta nincs.) * Ma verseket kellett válogatnom. Kinyitom a versesköteteket tartalmazó könyvszekrényt. És kinyílik a világ. Gyermekkoromtól – napjainkig. Bárdosi Németh János Örök barátaim: „Nem éltek már, de él a művetek, / egy édes rím vagy forró pillanat / az élők közé újra visszaad / és úgy dobog szívetek helyett”.

Itt hozzászólhat!

Megosztás