Márai szokásosan, esszéisztikus módon, kicst mórikálva ír a szegénységről, „mint gyakorló szegény”, írói megfigyelésekkel, szentenciákkal, és némi pesszimizmussal. Azért izgalmas olykor a „szegények nyelve” kapcsán.
- az állatok is szegények… a hangyák, méhek és termeszek kivételével nem akad egyetlen élőlény sem, amely a vagyonszerzést feladatának tekintené (13)
- Már maga az élet sem jó dolog… (14)
- az átlag gazdag számára a valóság legtöbbször elviselhetetlen… Ezért olyan szomorúak általában a gazdagok (17-18)
- az ősidőktől fogva csak kétféle emberiség él: … szegények és gazdagok (20)
- A szegény sohasem „társalog” (24)
- Feltűnő, hogy a szegények meglehetősen jól beszélik anyanyelvünket. (27)
- a szegény legtöbbször kicsinyített adagolásban élvezi a szépet (38)
- a szegény igen ritkán van csak egyedül (40)
- Az ifjúság és a szegénység állapota között van is valami hasonlóság; mindkét állapot telítve van álomszerű elemekkel. (45)
- ars vivendi: az átköltés művészete – ami elviselhetővé teszi az életet (45) – a halál csaknem olyan meghitt és közönyös dolog számomra, mint az élet (66)
- A szegény népek ernyedetlenül vándorolnak, keletről nyugatra, Európából Amerikába, tömegesen és magányosan… A szegény könnyen és szívesen utazik (77)
- A világ mindenhol egyformán érthetetlen. (86)
- A nők megérzik a szegénységet a férfin, mint a remeték a bűnt. (101)
- A legtöbb szegény oly falánk, hogy minden keresetét egyszerűen föleszi. (105)
- A költők és a szentek időnként mámoros dicsőítéssel úgy hirdetik a szegénységet, mint a legfőbb jót… a Paradicsomnak mintegy előkertje a szegénység… Ezt a felmagasztosulást a szegénységben a magunk részéről soha nem éreztük. (119)
- A szegények szabadsága többdimenzionális, s az élet határain is áttör. (120)
(Márai Sándor. A szegények iskolája, Helikon, 2001. 128 old.)
Itt hozzászólhat!
