Az ember gyűjtögeti a szelektív hulladékot: a kiégett égőket, elhasznált elemeket, s amióta egy fiatal doktornő szinte könyörögve mondta neki, hogy ne dobjon ki gyógyszert, azóta azt is. Évek óta gyűlnek, már megtelt velük egy kartondoboz. Most már jó lenne tőlük megszabadulni, ezért megnézi, hogy milyen veszélyeshulladék-lerakóhelyek vannak a környéken. Kettő is van. De azután furcsa dolgok derülnek ki. Nem ám csak úgy odamegy, és leadja, hanem azt gondosan megvizsgálják, hogy egyáltalán lerakható-e. Miből mennyi? Valóban szelektívbe való-e? És nem csak a hulladékot vizsgálják, de a lerakó embert is. Legyen nála igazolás arról, hogy rendesen fizeti a szemétdíjat – a számla nem elég, a legutolsó havi befizetési bizonylat kell. Emberünk megnézi kommenteket: ezt nem vették át, azt nem vették át. Hát itt ért véget emberünk környezettudatos magatartása. Hétfőn viszik a kukát (fizeti rendesen, nem is telik meg). Most legalább tele lesz. Szelektív hulladékkal. Egy kis lelkiismeretfurdalása persze van, de tényleg csak egy kicsi. Ha az arra hivatottak így állnak hozzá, akkor ő ellenükben hogyan óvja a környezetet?

P. s.: Többen jelezték, hogy “nemár”. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, nem dobom be a kommunikális kukába a veszélyes hulladékot. Szerencsére van bőven helyem a kerti kamrámban, őrzöm tovább, ha kell évekig, ameddig nem lesz normális leadási lehetőség. De mi van azokkal, akik nem tudják tárolni? Írásommal erre a lehetetlen helyzetre szerettem volna felhívni a figyelmet. Csak azt tudom elképzelni, ha valaki egy hivatalos lerakatba elviszi – a – háztartási – hulladékot, az mindenképpen, készségesen fogadni kell. Mert ha ez nincs így így, akkor a szemét az árokparton fog kikötni. Ahogy az most is történik.

Itt hozzászólhat!