A 80. szüleésnapjára készülő kötetbe kértek tőlem sajátos hangú köszöntést. Jankovics Marcell hálózatairól írtam. Sajnos, már nem olvashatja. Ezért közzéteszem itt.

Jankovics Marcell egy olyan tudományt, tudományos megközelítést képvisel, ami csak nyomokban létezik (már) Magyarországon. Egy olyan tudományt, amely a teljes emberről akar valamit mondani. Olyan tudományt, amely nem áll meg az adatoknál és az elméleti konstrukcióknál, hanem az örök emberre összpontosít. A kolozsvári néprajzkutató, Tánczos Vilmos ugyanezt képviseli: „Manapság mindenki relativizál, dekonstruál, és ott gyengíti a hitet, a közösségi tudatot, ahol csak lehet. Ezt teszi a nyelvész, az irodalmár, az antropológus…” (Határhelyzet. Régheny Tamás interjúja Tánczos Vilmossal. Ökotáj, 2007. 37—38., http://okotaj.hu/szamok 37-38) Ennek kell ellenállni. Jóval korábban és máig visszhangtalanul Sebestyén Géza nyelvész-könyvtáros más nézőpontból ugyanezt fogalmazta meg: „A nyelvben a nagy belső összefüggéseket keresni, ez a nyelvészetnek talán legméltóbb, de egyben legnehezebb feladata. Hallatlan nehézségének az az oka, hogy egyszerre két dolgot követel meg a tudóstól: igen nagy anyagismeretet és igen nagy áttekintő, szintetizáló képességet. Az utóbbi szárnyakat ad, az előbb megment az üres spekulációktól”. (Nyelv és nyelvtudomány. A nyelvelmélet alapelvei. Bp., 1939.)

Jankovics Marcell a szimbólumok, álmok mélyére kíván látni. Freud írja, hogy az álom egy ismeretlen, elfelejtett nyelven beszél. A mesekatalógusok mintájára Jankovics Marcell (Mese, film és álom. Emlékezem. I—II., Csokonai Kiadó, 2013) összeállította a típusos álmok katalógusát. Saját álomnaplója alapján 107 álomtípust különít el, pl. állatok, eltolás-csúsztatás, erő-gyengeség, fogvesztés-hajhullás, keresés, kerülőút-járatlan út, késésben vagyok, kicsinyítés-nagyítás, nyomasztó álom, otthonaim-törzshelyeim, piszok-tisztaság, rémálom, sokszorozódás-fokozás, sűrítés-tömörítés, szavak-nevek, számok, szex, színek, szörny, téridőzavar, utazás, útvesztő, üldözés, vadászat, vágyálom, vissza az elejére, visszatérő álom, zuhanás stb. Jankovics Marcell mint filmes szakember különös érzékenységekkel fordul az álmokhoz. Az álom és film kapcsolatát több tényező mutatja: a filmlátvány sok tekintetben álomszerű; mindkettőre jellemző a valóságtól elütő, tünékeny képi világ; a filmben, akárcsak az álomban, bármi megtörténhet; mindkettő egyfajta kilépés a való világból. Föltűnő, hogy az álmokban megtalálhatjuk a filmes technikákat (a filmnyelvet). Az élet nem ismeri a képvágást, ám az álom és a film igen. Jankovics a film nyelvét álomnyelvnek tartja: „Szinte az összes filmtrükk ismert az álmokból. A film nyelve álomnyelv. A filmképek egymásba úszása, az elsötétedés és kivilágosodás, a lassított, gyorsított vagy éppen szaggatott mozgás, a kimerevedés, a ráközeledés és eltávolodás, a látótávolság hirtelen váltása nagytotáltól a makroközeliig vagy a szemszögé alulnézettől a madártávlatig, a párhuzamos montázs, a flashback mind ismerős az álmokból.” Vagyis az összes filmtechnika ott van az álomban. „Ki merem mondani, a film az egyetlen művészet, amelyik par excellence álomszerű”. Később említi még az álomdramaturgiát és álomképszerkesztést, valamint a színek és árnyékok milyenségét, amelyek filmes-televíziós műfajhatárokat jelölnek ki. S bár sok említés van arra vonatkozóan, hogy az álmok hatnak a filmes megoldásokra, s talán nem véletlenül vezet álomnaplót maga Jankovics is, de azt nem meri állítani, „hogy a sokféle megoldást tudatosan az álmokból vették merítették volna első alkalmazóik”. Minden valószínűség szerint az álomnak óriási hatása van a művészetekre, s különösen a filmművészetre, s a filmművészet nagyjai sokat merítettek az álmaikból, illetve általában az álom technikájából, jelenségéből. Álom és film egymásra utaló kapcsolatában akkor lehetnénk biztosak, ha tudnánk, hogy miként álmodtak az emberek a film megszületése előtt. Jankovics Marcell is ezt gondolja: „Azt hiszem, nemcsak én, hanem mindenki filmszerűen álmodik. Arról azonban, hogy ez így is van, nem sikerült meggyőződnöm. A teljes igazságot csak akkor ismerhetném meg, ha visszaugorhatnék én is az időben, a film fölfedezése előtti korba, és személyesen megtapasztalhatnám, milyenek lettek volna álmaim a film előtti korban.”

Jankovics Marcell szimbólumkutatásaiban a mitikus (analógiás) gondolkodás elsődleges képi és nyelvi formáit keresi. A kultúra genetikáját (evolúcióját, civilizációba való átmenetét kutatva gyakran érint nyelvi kérdéseket, például a nyelvkeletkezés hipotézisét („Mély a múltnak kútja…” Gondolatok a kultúráról, Csokonai Kiadó, 1998: 89–107). A metafizikai vagy szerves iskolához kapcsolódik saját és a többi szimbólumkutató kollégájával (Jelkép-kalendárium, Panoráma, 1988), a Jelképtár (Hoppál–Jankovics–Nagy–Szemadám, Helikon, 1990).

Ennek a szerves kultúrafejlődést kutató iskolának a rejtett hálózatát vázoltam fel legújabb kötetemben egy táblázatban, s elhelyeztem benne Jankovics Marcell munkásságát is.

A Mély a múltnak kútja (1998) című könyvében a kultúra evolúciójáról (Hamvas Béla azt mondaná: devolúciójáról) fejti ki a véleményét Jankovics Marcell. Többek között párhuzamba állítja az égtájak szerint szerveződő körfalut a magyar falu felvég, alvég, felszer, középszer, alszer megnevezéseivel, s ennek civilizáció általi megszűnését-megszüntetését a kultúravesztés, önfeladás, néppusztulás jelenségeként tartja számon.

Végül, aki egyetlen, ám részletes tanulmányában kívánná megismerné a módszerét, olvassa el a gyöngyöspatai Jessze fája oltárról szóló elemzését („Jessze szent gyökere lett erős fává”. Amiről a gyöngyöspatai Jessze fája oltár regél. Napút-füzetek, 33. é. n.) Hasonló alaposságú, stilisztikai jellegű szimbólumelemzést csak Török Gábortól ismerek (Ciszterna és forrás. Giovanni Pisano szószéke Pistoiában. JGYF Kiadó, Szeged, 1998).

A táblázat itt található: JankovicsMarcellhálózatai

Itt hozzászólhat!